🕑 Olvasási idő: 4 perc

… avagy milyen befolyással vannak ránk a zenekarok, miközben felnövünk. 

Mindenkinek vannak emlékei, mit hallgattak a szülei, amikor még nagyon fiatal volt. 
Mindenkinek vannak emlékei arról, mit hallgatott, amikor általános iskolába járt. Vagy gimnáziumba. Vagy egyetemre. 
Hogy is néz ki ez az egész? Hogy éltem meg én?


Gyerekkori zenék

Hogyha azt mondom, a-Ha – Take on me, mindenkinek beugrik a szám. Hogy magyar vonalról is mondjak pár példát, Fenyő Miklós, 220 felett, mindenkinek beugrik egy pillanat az életében, amikor már hallotta ezeket. Legyen az egy iskolai buli, ahol mindig kell lennie egy retro számnak, hiszen a fiatalok még úgy is arra fognak táncolni, és arra fognak énekelni a leghangosabban, hogyha lényegében utálják, és otthon sosem hallgatnák meg. 
Nem hiába vannak '80-as évek partik, TOP100 1970-1990 albumok, lejátszási listák a világháló minden egyes pontján. Ezért csodálatos ez az egész. 
Amikor még kicsi voltam, mindig Fenyő Miklós koncertre mentünk, otthon anyával arra takarítottunk. A nyári Margit-szigeti fellépés mindig az év egyik lefixált eseménye volt. Mindig kiöltöztünk, előtte megvettük a jegyet, nehogy véletlenül is elfogyjon. 
Hogyha nem ez, akkor a nyolcvanas évek legjobb számai voltak a porondon. Szteppelni jártunk, és azoknak a felturbózott verzióira táncoltam a háttérben, míg anya leizzadt a mozdulatoktól. Talán pontosan ezért ismerem a Modern Talking legjobb számainak szövegét elejétől a végéig. 


A mindenevő korszak

Talán általános iskolában a legjellemzőbb ez. Később is nagy befolyással van a zenei ízlésre a körülöttünk élő emberek és barátok zenei ízlése, azonban amikor még nem tudjuk, mi is létezik az otthoni háttérzajon kívül, mindent befogadunk. Az osztálytársak, hacsak otthon nem metált és rockot hallgatott, miközben felnőtt, az akkori rádióban szóló zenéket töltik le a telefonra, vagy énekelgetik.


Ebből is erednek a nosztalgikus érzések, hogyha valaki beírja az egyik legemlékezetesebb évét a YouTube-ra, valami olyasmi formában hogy, Best Songs Of 2011. Azért a 2011, mert én akkor voltam 8. osztályos az általános suliban, és ha nem is lejátszási lista, de CD-m még van a legmenőbb Pitbull, kezdeti Miley Cirus és Bruno Mars számokról. 
Néha elkap a vágy, hogy ezeket hallgassam, azonban érdekes érzés úgy énekelni a számokat, hogy akkoriban csak a Halandzsa Angolt ismertem, így ténylegesen egyiknek a szövegét sem tudom. Az angol, és a zeneszámok szövegének a megtanulása egy kicsit későn ért utol. 


Amikor minden elkezdődik

Talán gimnáziumban találja meg az ember igazán azt a stílust, amit hallgatni akar. Elkezd okostelefont, gépet, YouTube-ot használni, néha eltéved egy kicsit, miközben éppen takarítani szeretné a szobát, vagy tanuláshoz keres egy kis háttérzajt. Próbálgatja, melyiket élvezi a legjobban, mi az ami közben csak szenved, és szinte már bántja a fülét. Ilyenkor alakulhat ki az, hogy egy adott stílusban talál magának az ember barátokat. A rockerek itt haverkodnak össze, akik a populárisabb zenéket kedvelik bulikba kezdenek járni. Egymásnak mutogatják az emberek a zenéket, majd

kialakul egy kedvenc banda. Egy közös szám. Az olyan számok, amik mindig felpörgetnek. A hangulatra épített listák. 

Én gimnázium alatt kezdtem el alternatív rockot, rockot, néha még metált is hallgatni. Talán a legmeghatározóbb banda, aki még a mai napig kitart velem, az a Billy Talent volt, és a Papa Roach. Utóbbi egy baráti ajánlás volt, a Billy Talent csodálatos számait a YouTube elhagyatott zugaiban fedeztem fel. Mindez odáig fajult, hogy évekkel később teljesítettem az álmom, és eljutottam egy koncertre. Majd a tavalyi évben ismét kipipáltam, hogy élőben hallhassam őket. Mindezek felett otthon a falamon díszeleg egy kartonpapírból kivágott minta, amin madarak vannak. Ha valaki ismeri a Billy Talent III albumot, akkor tudja, hogy miről beszélek. 


Mindezek felett

Vannak korszakok az emberek életében. Ezt mindenki tudja, és ha vége van egy korszaknak, azt ha nem is egyből, de évekkel később mindenki érzi. Mivel nagyon sokat hallgat az ember egy zenét, megjegyzi, és berögzül. Márpedig szerintem kevesen vannak olyanok, akik nem ragadnak le néhány napra, vagy hétre egy adott bandánál. Akár érettségiről legyen szó, egy táborról, egy baráttal való találkozásról. Az első szerelmi bánatról, olvasás közbeni zenékről. 
Hogyha végigtekintek azon, mi is volt eddig, akkor nagyjából be tudom határolni, hogy is nézett ki ez az egész. 

Általános iskola utolsó felében először LMFAO-t hallgattam. Ezután következett a Placebo
Átléptem gimnáziumba, és mivel naponta háromnegyed órát utaztam, kellett valami, ami szól a fülembe. Green Day, American Idiot albumra esett a választás. Utána jött a Billy Talent mámor. Gimnázium vége felé elkapott egy magyar vonal, amikor Road-ot, majd Elefántot, és elkezdtem azt a szokást, hogy az Esti Kornél Boldogság Te Kurva lemezére aludtam el. Mindig a negyedik számig jutottam. Mikor már elhagytam ezt a jó szokást, üvölthettem energiám csúcsán is egy koncerten a szövegeket. Ezután érkezettegy kis kiesés, viszont így, hogy a munkahelyemre utazok negyven percet minden nap, a Wavves hullámai aranyozzák be a napom. Azt hiszem ennek a korszaknak ez a bandája. És szerencsére a munkatársak is vevők rá, sőt, még a vendégek is szeretik! 
Ezen felül, az a szám, ami jelenleg bármikor feldob Billy Joel-től az Uptown Girl. Vagy Bonnie Tyler-től az I Need A Hero. Természetesen régebbiek, de mit lehet tenni. Az a reflexből jövő dallam, és érzés amit adnak, sajnos a mostani számok közül elég kevés tudja életre kelteni.

Nosztalgia ide, vagy oda, aki nem hallgat zenét, annak is megvannak a maga örök klasszikusai. A kedvencei. Amit hallgat, ha forgolódni támad kedve esténként. Amit hallgat, amikor készülődik reggelente. Amit énekel részegen.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük