🕑 Olvasási idő: 1 perc

Vérben fürösztelek.
Mint bárányhimlős sebet, kapartalak,
És most szidom bárgyún minden ujjam,
Bámulom az ablaküvegről visszasejleni saját magam.
Rád pillantok, végre széppé tettelek.
Var a földön, bennem csendes hullám.
Ezer molekula száguld át
ereimen, mint élniakarás a hullán.
Néztelek a tiéddel, ha a saját szememmel már nem láttalak.
Ártatlanul így szerettelek,
Így fojtódtam beléd, csendben esténként így vártalak.
Amit látok a tükörben, lassan nyikorgó vonatként
Rajtam éppen zúgva áthalad.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük