🕑 Olvasási idő: 1 perc

Fussunk bele magunkba,
Egyre csak közelebb és megint tovább,
Hogy holnapra elfelejtsük megint
Az üressé csorduló szív mechanizmusát.

Most halásszuk ki magunkból, ami maradt,
Hogy úgy tűnhessen, a kezünkben
Nem mállik szét az összes darab,
És nálunk van ez egyszer a minden.

Kapálózzunk a rengő hullámokon –
Most kell ringatózni.
Kétségbeesni, ránc lenni a homlokon –
Halkan elsodródni.

És talán pont most, mikor vinne magával,
És együtt kavargunk cseppenként
Az ütemével a lenni dalának,
Körbeérünk végre: felsírunk gyerekként.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük