Kékülő este, régiségbolt, sok egymásba fulladó kacat,
Hidd el, úgy szeretném elmondani,
Hogy magamban mint a polcokon, tartalak
Együtt a sok lommal, az alsó szintről beszűrődő zajjal,
De te mégis szépiában nézel vissza, nem pihen meg rajtad
Az ezer antik holmi, a világító képek a fehér falon,
Sem a kattogó, nagy, poros fényképezők,
Sem a lilában játszó olcsó polaroidok.
És míg el nem lépek a helyemről,
Simulsz bennem, mint a portréd élei,
Mozdulsz, mint semmi más,
Végigfutnak a képen a kislámpák sárga fényei,
Árnyalat vagy: élniakarás.
És összeköt az arany sáv, ameddig el nem fordulok –
Sértő színek között vagy ma este lassan lüktető fényhurok.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük