🕑 Olvasási idő: 1 perc

Szédelgek utánad,
De hiába:
Hideg kék lenyomat
Minden léptem.

Aztán egy pillanat:
Üvegtócsába
Lépve szilánkja szétpattan
Karmazsin színben,

Majd magamhoz szorítom,
Mint a tétova
Szavakat, és a hangom
Megint elakad, én pedig félve

Dobom a sarokba,
És nézem,
Ahogy elsétálsz magadba', 
Burkolva szürkeségbe

A lomha napokat,
És itt benn
Az érzés majd elfogyhat –
Így lesz fekete minden.