Akár az eldobott mekispohárban ragadt kóla.
Az utolsó csepp magánya telepszik rád,
én meg egyrecsak arra gondolok:
Értelmetlen ez az egész, mint
esténként a vonatablakból számolgatni
hogy vajon a panelrengetegben
több ablakból szivárog lámpafény, mintsem.
Reggel majd felkelsz és meghalsz.
A rendszer ugyan működik tovább,
te mész és cselekszel.
Pedig jobb lett volna megtudni,
melyik ablak mögött fő vacsora,
vagy tölt be légüres teret az ordító híradó,
mégis kihúzod a függönyt.
Végül úgy is magadra maradsz.
A gyorsétterem drive-in ablakánál rendelsz,
hiába nincs kocsid…
Nem tudod eldönteni, hogy a tasak
zsírtól ázik át, vagy esőtől, de mindegy,
mert a lakópark udvarához közeledve
a szél úgyis kitépi a kezedből.
