Szótlanul fekszem a sötétben
és lassuló légzésem hallgatva
próbálok emlékezni rájuk.
Az első csak egy véletlen volt,
a második első már gyönyörű,
a harmadiknál önző voltam.
És most, a negyedikre várva
az elsőnek a társaságára,
a másodiknak az ajkára,
a harmadiknak szerelmére
vágyakozom mindennél jobban.
És ha a negyedik kimarad
az ötödiknél Ő is kísért
majd ébren töltött éjszakáimon?
Vagy álmaimban jön el újra,
hogy szívem szilánkokra törje
a még egyszer, utoljára kapott,
hamis remény élezte tőrrel?
Most, elalvás után már emlékszem,
viszont kissé zavaros minden,
de menekülni túl késő lenne.
Az ötödik ragadja meg csuklóm
és elvezet a harmadikhoz,
ki szavait az elsőtől lopta,
ajka ezúttal édesebb mint a másodiké,
de megint csak a negyedikre
gondolok, mint minden éber percben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük