A sietős léptek új barátságot kötnek
a befagyott pocsolya bátortalan ropogásával,
hogy aztán rájuk károgjanak 
a fekete varjú-lombú fák,
miközben a zakatoló légzés
még gyorsabb tempót diktál.

A füstszerűen gomolygó lehelet
morcosan csap a kipirosodott arcba,
melyet a bolyhos sál kedvesen rejt
mindihiába.

A szél ma is sikítozva jár
körbe-körbe a bálozók körül,
kiknek tánca minden reggel
hasonló, de mégsem monoton,
és akiknek a hajnali kifulladást
a kapu mögötti lépcsőtető jelenti.

A léptek a légzéssel lassan ballagnak, 
a lehelet pedig a báli pompa nélkül láthatatlan, 
épphogy az arc kifakul és a sál lekerül
becsengetnek.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük