🕑 Olvasási idő: 1 perc

Néztem a borosüvegen át csillogó szemedet,
Buborékban úszó smargd voltál,
Borban lubickoló önámítás.
Mégsem te voltál az alkoholba bújt arc,
A préselt szőlő levében mosolygó száj?
Részeg álom volt a palackozott csók?
Tényleg kiömlött a pohárból a bor,
Vagy sebzett szívem vöröslött az asztalon?

Aztán whiskey voltál, keményen keserű ital,
Kristálypohárban tündöklő másnap.
Martad a torkom, mint könnyek szememet,
Vajon kísérő nélkül lemegy,
És képes feledtetni az ízedet?
Képes megnyugtatni végigmart szívemet,
Elűzni a whiskey sárga irigységet?
Csilingelve a padlóra ejtve, összetörtelek.

Harmadnapra vízzé váltál, sivatagi áldássá.
És én egyre csak inni akartam belőled,
Melegben kicserepesedett ajkamhoz érinteni hideg kékséged.
Sóvárogva markommal mertem, tenyeremhez értél, hitegetve selymesen simogattál,
Ujjaim közt a semmi homokjába folytál.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük