Piros fotel, terasz,
levegő, kifúj,
levegő és kifúj.


Csíkos füzetlapok,
ahogy a lámpák fénye, ahogy a nád-falvédő árnyéka.
Leveleken toporog,
halomba rendezi, leül,
gallyakat halász ki maga alól,
földre dob, hamuzik;
elfelejt.


Visszaül a szobába,
sorokat ír,
                töröl,
                olvas hangosan,
                mondogat magának,
                töröl, kiabál, ír, lecsuk.


Nyílik a bejárati ajtó,
zipzár,
csattanás.

 

Szoba,
ahogy sötétségbe szorul,
függöny,
ahogy szétnyílik;
padló nyikorog, kiáltás.

Megmozdul a szék,
leesik a párna,
a televízió elhallgat.


Bejárati ajtó nyílik, csukódik;
ahogy kulcs a zárba,
ahogy az öngyújtó ordít
kihűl a fotel,
eltűnnek a levelek.

 

Bejárt utcák újrajátszása fejben,
egyenesen, balra, egyenesen, lépcső, egyenesen, lépcső,
villamos.

 

Lámpa fénye világítja be az utat,
eltűnt árnyékok asztalnál,
ahogy elvesztek,
ahogy ide kerültek,
ahogy csend.

 

Bejárati ajtó,
kilincs a falhoz,
süllyed a piros fotel.
Komor arc lámpafényben,
ahogy régen,
ahogy most.

 

Csíkos füzetlapok hevernek a földön,
ismerős női hang társalog monoton hangon,
kedvenc szám kiabál,
lámpa fényében kávéfoltos bögrék,
árnyékok táncolnak.

 

ahogy másról;
magunk miatt,

 

Kialszanak a fények,
csukódik az ajtó.
Összehúzott sötétítővel takaróznak,
ahogy esőben ázik a fotel,
jobb karján elnyomott cigaretta,
utolsó mozdulat,

 

                               mielőtt.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük