Nem vagyok képed képmása,
mit kedved szerint festesz.
Nem vagyok hangod.
Hasonlód hasonmása.
Se színed, se fakód.
Csend vagyok.
Néma, sötét katlan.
Űr.
Tátongó és végtelen.
Hallgatag, csendes megfigyelő.

Vagyok csended, mikor kéred
és adom hangom, ha erre lesz szükséged.
De nem vagyok se némaságod,
se hangod nyoma,
mi felszólal, ha akarod.

Nem vagyok se lelked szolgája, se bitorlója.
Vagyok magam.
Néma oltár.
Az oltár szolgája.
Csendes, lankadatlan.

De leszek maszkod.
Mit látni akarsz, belém látod.
Vagyok fejedben képzelt képed képmása.
Mit vetítesz, vetem magamra.
S amit kívánsz, kíváncsiság mit teremt, belőled, belém: leszek az.

De nem vagyok se bábod, se akaratod szolgája.
Se feletted.
Se alattad.

Vagyok magam.
Egyszerű lény.
Létező egyén.
Mit semmi, senki meg nem szól.
Néha lehúz.
Néha elhúz – mellette.
S marad a csendes tudat.
A háborgó elme.

De nem neked. Nem is nekem.

Csak annak, mi azt szolgálja,
hogy neked látszódjak,
míg magamnak sem vagyok.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük