Múlatlan múltamba ültetlek,
S a jelenbe fonod magad. Érzések.
Megfeneklet feneketlen tartály,
Mert a végtelenbe küldtelek.

Alaptalan üldözlek,
Vajon egyszer visszafenyegetsz?
Kikiáltott szitokszó, éj-sötét.
Ilyenkor talán senki se hallja.
Én most ordítok. És Te?

Te bennem, és én benned.
Csendben. Ez most vajon titok-e?

Így is megszólítanál?
Ha a végtelenben
– ahová küldtelek,
véletlen valahogy meglátnál?

És szemtől szembe.
Én még emlékszem rá.
És talán már Te nem is.
Pedig ott vetett horgonyt.
És ott feneklett meg.
A végtelen, védtelen tartály.
És ezzel együtt még Te is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük