🕑 Olvasási idő: 14 perc

[Beküldött írás | Értékelés: 2,5/5]
Szerző elérhetősége: andrea.miya01@gmail.com

Amióta az eszemet tudom a vérfarkasok és a vámpírok között örökös háború dúl a területek miatt. A falka, amelyikbe beleszülettem összetartó nagycsalád volt. Itt a volton van a hangsúly, mert a csaták miatt egyre több barátom és családtagom veszett oda. Mára már csak hárman maradtunk: Kylian a falka vezére és a legjobb barátom, Loretta a kishúgom és én Alessia. Éjszakánként szeretünk az erdőben futni farkas alakba, de sosincs nyugtunk, mindig belefutunk néhány vérszívóba és akkor kitör a káosz. A mai este is egy ilyen, még csak pár perce, hogy elindultunk máris beleütköztünk öt vámpírba. Mindegyikük talpig feketébe öltözött jóvágású ficsúr.
– No, lám-lám, megint a kutyulik! – mondta Lucas a vámpírok vezetője, mind közül a legnagyobb képű vérszipoly.
– Nézzétek lányok a szúnyogok! – vágott vissza Kylian. – Természetesen ezt a vámpírok is értették, mert a mi generációnk farkas alakban is tud emberi nyelven kommunikálni. Nem kellett sok és egymás torkának estünk. Haraptam, karmoltam, olyan erősen, ahogy csak tudtam, hogy minél jobban fájjon. Egyszer csak hangos nyüszítés állított meg, kaptam a fejem a hang irányába és azt kellett látnom, hogy Lucas a húgom nyakába mélyeszti szemfogait, majd mihelyst jól lakot úgy dobta el Lorettát, mint egy rongyot, és önelégült vigyorral a pofáján így szólt: – Hát ez nagyon jól esett, de a szőr nem ízlik annyira, mint a vér – köpködte ki a rozsdavörös szőrszállakat a szájából.
– Neee! – ordítottam fel, majd Lucas torkának ugrottam, átharaptam az ütőerét, végül a feje is lerepült. A vámpírok fejvesztve menekültek el, maguk mögött hagyva főnökük holttestét. Kylian és én rögtön Lorettához ugrottunk. Még élt, de alig. A sérülés miatt sok erőt vesztett, így nem tudta fenntartani farkas alakját. Mi is alakot váltottunk, letérdeltünk mellé. Az ölembe vettem a fejét és simogatni kezdtem hosszú vörös haját, erre ő kinyitotta smaragdzöld szemét és az enyémbe nézet, ami az övé pontos mása.
– Annyira sajnálom húgocskám, ez az én hibám.
– Mi-cso-da – vért köhögve fel dadogta.
– A nővéred vagyok, anyáék halála után nekem kellett volna vigyáznom rád.
– Ugyan ez nem a te hibád – próbált nyugtatgatni Kylian a vállamra téve kezét.
– Igen, Sia ez nem a te hi-bád- nyugtatgatott Lora is – Annyira szeretlek titeket.
– Mi is szeretünk – mondtuk egyszerre Kyliannel. Én már sírtam, és az alfámon is láttam, hogy nem tudja sokáig visszatartani könnyeit, hiszen mi hárman együtt nőttünk fel és mindvégig barátok voltunk, még akkor is, amikor Kylian átvette a falka vezér helyét, annak halála után.
– Nagyon szeretlek húgocskám – pusziltam meg a homlokát. Ő rám mosolygott, majd a vezérünkre nézett:
– Kérlek, vigyáz majd rá.
– Ez csak természetes – ígérte meg Kylian és legördült az első könnycsepp az ő arcán is. Lora megköszönte, majd a karjaim között halt meg, én pedig vigasztalhatatlan zokogásban törtem ki. Kylian átölelt és együtt sírtunk. Ő a vállamra hajtotta a fejét, ritkán sírt, de ha mégis, nem szerette, ha más is látja, nehogy azok a gyengeség jelének vegyék, de most valószínűleg úgy gondolta az én bánatom nagyobb, így ahelyett, hogy elvonult volna, együtt zokogtunk hajnalig. Lorát végül a szüleink mellé temettük el és 1-1 vadkaméliával búcsúztunk tőle, mert az volt a kedvence.
1 hónappal később:
Még mielőtt feleszmélhettünk volna újabb csata alakult ki. Lora halála óta nem járunk el futni, így a barlang környékén szoktunk vadászni. Most is épp zsákmányszerzésre mentünk volna, amikor megjelent négy vámpír, ugyan azok, akik múltkor Lucasszal voltak.
– Nem gondoljátok, hogy megúszhatjátok azt, hogy megöltétek a vezérünket – szólított meg minket Faust Lucas helyettese, aki valószínűleg megörökölte a helyét.
– Csak azt kapta, amit megérdemelt – vágtam vissza. Egymásnak estünk, de még mielőtt elérhettem volna a torkát, ő az oldalamba mart, eltörte néhány bordámat, majd egy fához csapot. Kylian rögtön védekezőn elém ugrott. Úgy fél órával később valami neszre lettem figyelmes a fák között. Két lányt láttam meg egyik egy pegazus a másik egy unikornis hátán ült s a harcot figyelve beszélgettek.
– Ti kik vagytok és mit kerestek itt? – kérdeztem tőlük. A két lény előlépet a fák közül, lovasaik pedig a földre ugrottak.
– Mi mágusok vagyunk Japánból és egy verseny miatt vagyunk itt Dracmeadowban- mondta a barna hajú lány. Közben a harc folyt tovább és Kylian is a földre került. Ekkor a két idegen védekezőn elénk álltak és szópárbajba kezdtek a vámpírokkal. Végül az egyik lány az unikornis társaságában mellénk lépet és a lény szarvának varázserejével meggyógyították sérüléseinket. Megköszöntük a segítséget, épp tértünk volna vissza a csatatérre, amikor azt láttuk, hogy a vérszívók egymást támogatva rohantak el.
– Nem is tudjuk, hogy hálálhatnánk meg – mondta barátom a megmentőinknek.
– Hát, nekünk lenne egy ötletünk – mondta a barna hajú lány.
– Tényleg? – kérdeztük csodálkozva tőlük. A lányok elmondták, egy verseny miatt vannak itt, melyen belül különböző feladatokat kell teljesíteniük és az egyik ilyen az, hogy vérfarkas szőrt kell szerezniük.
– Csak ennyi lenne, marék szám hullik, annyit visztek, amennyit akartok, csak húzzátok végig a kezeteket a bundánkon. Meg is tették, majd egy furcsa kérdéssel állt elő a kék hajú lány.
– Tudjátok, mindig is kíváncsi voltam mennyiben hasonlítotok az egyszerű farkasokhoz vagy a kutyákhoz? – kérdezte.
– Ezt, hogy érted? – kérdezte Kylian.
– Hát úgy, hogy ha ezt csinálom, téged is annyira feldob, mint egy kutyát? – kezdte el vakargatni a füle tövét.
– Jaj, de jó. Még, csináld még – élvezkedett barátom magát megadva már fekve kérlelve.
– Tényleg olyan, mint egy kiskutya – csodálkozott az unikornis kanca.
– Nem hiszek a szememnek – szólalt meg egy hang a hátunk mögött. Mi rögtön felugrottunk, morogni kezdtünk az idegenekre, de a lányok elmondták, hogy nincs semmi baj, ők csak a csapattársaik. A csapatuk újra egyesült, elkezdtek beszélgetni. Elmondták, hogy mi történt itt és azt, hogyan mentettek meg minket. Már épp menni készültek, amikor Kylian utánuk szólt:
– Várjatok! Megmentettétek az életünket, így tartozunk nektek. Felajánljuk szolgálatainkat.
– Azt nem fogadhatjuk el – mondta a barna hajú lány.
– Nem kell otthonra, egyikkőtöknek sem két jó „házőrző”? – kérdeztük tőlük, amúgy se bántam volna, ha itt kell hagynunk ezt a helyet.
– Őrzővédő ebet akartok játszani? – kérdezte a pegazus.
– Igen, bármit, amivel meghálálhatjuk, hogy megvédtetek és meggyógyítottatok minket.
– De, hisz már megháláltátok – mondta az egyik lány látszólag a csapat vezetője.
– Egy kis szőrrel. Ugyan már az nem ér fel azzal, amit ti tettetek értünk. Szeretnénk jobban kifejezni hálánkat, és amúgy is unalmas már állandóan a vámpírokkal hadakozni.
– Tényleg, miért harcoltok egymás ellen – kérdezte egy kilencfarkú róka.
– Azért, mert a vámpírok ki akarnak űzni minket az erdőből, hogy az egész az övék legyen. – De térjünk vissza a hálához – mondta Kylian.
– Hisz még a neveteket sem tudjuk – mondta egy ezüsthajú srác.
Emberi alakot öltöttünk, bemutatkoztunk, majd ők is. Elmondtuk, hogy a vámpírok kiirtották a családunkat és már csak mi ketten vagyunk egymásnak.
– Azt nem hagyom, hogy ti is arra a sorra jussatok – mondta a kék hajú lány Miyako, mint utóbb kiderült, majd felajánlotta, hogy nála a palotában ellakhatunk és mindent megkapunk a szolgálatainkért cserébe.
– Palotában élsz, akkor te biztos hercegnő vagy? – csodálkoztam.
– Így igaz – mondta Shou a fekete pegazus Miya védelmezője.
– Akkor, mit mondotok? – kérdezte a lány.
– Örömmel elfogadjuk – mondta Kylian és az arcán megjelent egy halvány mosoly, amit elég rég nem láttam nála.
– Nagyszerű – mondta Miya és egy levelet kezdet el írni védelmezője hátán. – Ebben leírtam mindent, amiben megegyeztünk. Megnyitok egy portált, amin keresztül az otthonomba jutok, a levelet pedig adjátok át a királyi párnak – adta a kezembe a levelet és búcsúzóul megölelt minket. Megköszöntük és elköszöntünk, abban a reményben, hogy még találkozni fogunk.
– Kylian, Alessia fáradozásátok nem volt hiába való. Nyíljon meg egy átjáró, melynek túloldalán új otthonra leltek és ahol békében élhetek. Jelenjen meg a tér kapuja, hagyj lépjenek át szeretett világomba – szavalta el Miya a varázsigét, melynek hatására megjelent egy hatalmas kék fényű gömb, amin átlépve egy teljesen új világ tárult a szemünk elé. A portál egy óriási palota elé repített minket, amit mi tátott szájjal csodáltunk. A bejárathoz egy kis lépcsősor vezetett, melynek tetején két őr állt, akik közül az egyik ideszólt hozzánk:
– Segíthetünk valamiben fiatalok? – kérdezte udvariasan.
– Igen köszönjük – kezdte Kylian – Miyako hercegnőtől hoztunk egy levelet, amit személyesen a királyi párnak kell átadnunk.
A két őr egymásra csodálkozott, majd amelyik megszólított minket kérte, hogy kövessük. Gyorsan felszökkentünk a lépcsőn és az őr után mentünk egy hatalmas kétszárnyú ajtón keresztül. Egy hosszú folyosóra érkeztünk, amiből különböző ajtók nyíltak, és ami több felé ágazott. Az egyik végében lépcsősor vezetett az emeletekre, (amikből én lentről ötöt számoltam), de mi a másik irányba indultunk el, ahol több elágazás is volt.
– Akár egy labirintus, egyedül biztos eltévednék itt – jegyeztem meg.
– Nyugi, biztos hamar kiismerjük majd magunkat itt – nyugtatgatott Kylian.
Az őr csodálkozva nézet ránk, miért akarnánk kiismerni itt magunkat, biztos azt hitte csak egyszerű levélfutárok vagyunk, ezért elmondtuk neki a hercegnővel kötött egyezségünket és azt, hogyan találkoztunk vele.
– Így már értem, ez teljesen a hercegnőnkre vall. Szeret másokon segíteni, és mindig jól jön plusz munkaerő. Egyébként én Saito vagyok – mutatkozott be, majd mi is így tettünk. – Meg is érkeztünk, ez a trón terem, ahol most épp a városi nyílt nap van. Ez egy olyan alkalom, amikor a városból bárki bejöhet, ha valami panasza van és jelentést tehet az uralkodóknál, amiben ők a legjobb tudásuk szerint próbálnak segíteni – magyarázta.
Az ajtón belépve egy tágas térbe érkeztünk, melynek végében egy emelvény volt látható, rajta két trónnal, amiken két elegáns, a negyvenes éveinek vége felé járó királyi pár ült, fejükön ragyogóan fényes koronával. Az emelvény előtt egy kisebb embertömeg gyűlt össze, a király felállt és hozzájuk intézve szavait így szólt:
– Mindenkinek örülünk, hogy eljöttek és segíthettünk, vigyázzanak magukra hazafelé – zárta le őfelsége a megbeszéléseket. A tömeg egyszerre meghajolt, köszönetet mondott, majd elindultak haza. A király már fordult volna hátra, hogy visszaül a helyére, amikor Saito az emelvény elé lépet meghajolt, majd beszélni kezdet:
– Bocsássanak meg a zavarásért Yoshio király, de két fiatal érkezet önökhöz és a hercegnőtől hoztak egy levelet.
– Nincs semmi baj Saito – mondta a király, majd a terem végébe nézett ahol várakoztunk és intett, hogy menjünk oda. Amikor odaértünk mi is illően meghajoltunk. Előre léptem és a királynak nyújtottam a levelet. Elvette, és gyorsan átfutotta a tartalmát.
– Mi az drágám, mit ír, ugye nincs semmi baj? – kérdezte a királynő a férjétől.
– Nincs semmi baja édesem, épp ellenkezően. Azt írja, hogy megmentették ennek a két fiatal vérfarkasnak az életét, ők pedig hogy meghálálják a szolgálatainkban állnak, cserébe pedig szállást és ellátást biztosítsunk nekik- mondta el röviden a király a levél tartalmát.
– Hála az istennek, már azt hittem valami baj érte – lélegzet fel a királyné.
– Ugyan Mireya, a lányunk tud magára vigyázni és Shou is vele van, mi baja lehetne?
– Igazad van szívem. Menj, pihenj le egy kicsit vacsora előtt én addig keresek nekik szobát – puszilta meg férje arcát a királyné, majd hozzánk lépet és egy szobalányt is hívott. – Jöjjenek kedveskéim – kért minket a királyné. Saito elbúcsúzott tőlünk, mondta, hogy majd a vacsoránál találkozunk. Mi pedig őfelségével és a szobalánnyal elindultunk felfelé azon a lépcsőn, amelyet befelé jövet már látunk. Felfelé a királyné elmondta, mi hol található a palotán belül, és ha kérdésünk van, nyugodtan kérdezünk, mindenki szívesen válaszol. Megtudtuk, hogy a földszinten a tróntermen kívül található még a raktárak, edzőtermek, báltermek, a másodikon a konyha, az ebédlő, egy óriási közös fürdő, a harmadikon a szálláshelyünk és még sokan másoké, akik itt dolgoznak, a negyediken társalgók, a könyvtár, vendégszobák, az ötödiken pedig a királyi család hálószobái. Azt is megtudtuk, hogy a család hét főből áll: a királyi pár, Miyako és négy testvére két lány Iria, (aki sokat betegeskedik) és Zaphira valamint két fivére Hiroto és Demetrius. Felértünk a harmadikra, ahol megkaptuk a szobáinkat és velük együtt a lakótársainkat is, mert minden szoba két vagy három személyes volt. Kyliannek Saito lett a szobatársa, nekem pedig a szobalány, akivel együtt feljöttünk, és aki most mosolyogva köszöntött, amint beléptünk a szobánkba:
– Szia. Én Dreena vagyok, és nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Jó, hogy végre van lakótársam. Én is bemutatkoztam neki, majd megmutatta a szobát. Kaptam egy ágyat, ami mellett volt egy kis éjjeliszekrény és egy nagy ruhásszekrény. A szobában volt még egy íróasztal, egy hatalmas nagy üvegajtó erkéllyel, amiről csodálatos volt a kilátás, meg egy kis ajtó, ami a fürdőszobába vezetett és persze szobatársam bútorai. Beszélgettünk még egy kicsit, majd szólt, hogy mindjárt tálalják a vacsorát. Kiléptünk a szobánkból, majd a szomszéd ajtón kezdtem el kopogni, majd bedugtam a fejem Kyliant keresve. Ő az erkélyen állt, ami egybe volt kötve a miénkkel és a korláton támaszkodva gondolkodott, észre se vette, hogy odaléptem mögé.
– Gyere, menjünk a vacsora lassan az asztalon. – kezdtem, de ő még mindig nem mutatta jelét annak, hogy észrevette nincs egyedül. – Hahó, szépfiú – érintettem meg a hátát, ő erre összerezzent, de megfordult.
– Sia, észre se vettem, hogy itt vagy, ne haragudj mondtál valamit – szabadkozott.
– Azt látom, hogy nem teljesen vagy itt lélekben, de semmi baj. Most pedig szállj vissza a földre, vagy lekéssük a vacsorát. A vacsora szó hallatán meg kordult a gyomra, nem is csoda hisz reggel óta nem ettünk, majd hármasban elindultunk az ebédlőbe. A helyiség hatalmas volt. Középen volt egy nagy nyolc személyes asztal a királyi családnak, ami körül hét szék volt. Körülötte meg rengeteg négyszemélyes asztal a személyzetnek. Saito csatlakozott hozzánk, elmondtuk neki, hogy Kylian a szobatársa lett, aminek ő nagyon örült. Megjelent a királyi család, azt asztalukhoz mentek és a király szólalt hozzánk:
– Mielőtt még asztalhoz ülnénk, szeretném elmondani, hogy két új taggal bővült a körünk. Alessia, Kylian isten hozott nálunk titeket, holnaptól mind a ketten testőri feladatot fognak ellátni – mutatott be a minket. – Most pedig jó étvágyat mindenkinek a vacsorához. Megtapsoltuk a királyt, majd asztalhoz ültünk. Hamar megvacsoráztunk. A szobába visszaérve megfürödtem, beszélgettünk még egy kicsit Dreenával, majd aludni tértünk. Másnap reggel, amikor magamhoz tértem Dreena már nem volt sehol, csak egy tányér és egy levél tőle az asztalon, melybe leírta, hogy a ruhásszekrényemet megtöltötték, és hogy a reggelit átaludtam, de nem volt szíve felkeltenie ezért hozott nekem belőle. A tányéron volt sült szalonna, főtt virsli, sonka, párizsi, kenyér és alatta egy cetli, ami azt írta, hogy nem tudja mit szeretek, de lévén, hogy vérfarkas vagyok a sok hússal nem lőhet mellé, legalábbis még nem hallott vega farkasró l, ezen jót nevettem, mindent felfaltam, majd felkészültem az első munkanapomra. Pont kész lettem, amikor kopogtak az ajtón. Amikor kinyitottam egy küldöncöt találtam az ajtó előtt, aki elmondta, a mai feladatom az lesz, hogy az idősebbik herceget kell védenem. Lekísért az udvarra, és útba igazított az istállóhoz. Bent megtaláltam a herceget, aki épp az útra készülődött, mellette pedig két felszerszámozott ló állt.
– Szép jó reggelt felség – köszöntöttem, amint odaértem mellé, aki épp egy kis széken ült és a lovagló csizmáját húzta fel.
– Jaj, kérem, hívjon csak egyszerűen Hirotonak, amikor a szüleim nincsenek mellettem, egyébként önnek is jó reggelt Alessia – fogadott a herceg.
– Rendben, ha ön úgy kívánja- egyeztem bele. – De be kell vallanom valamit: még sosem ültem lovon.
– Ne aggódjon hamar bele fog jönni – felelte mosolyogva.
– Kérem, tegezzen nyugodtan – kértem.
– Rendben, de csak ha te is engem – egyezet bele.
Egy kicsit vonakodtam végül is ő egy herceg, de belementem, majd megkérdeztem hová megyünk.
– A hétvégén lesz Zaphira húgocskám szülinapja, neki szeretnék ajándékot szerezni, és egy hölgy véleménye mindig jól jön – mosolygott rám Hiroto, de én a „húgocskám” szó hallatán, nagyon elszomorodtam és a könnyeimet törölgetve fordultam el tőle.
– Mi a baj, valami rosszat mondtam? – faggatott.
– Nem dehogy, csak ahogy hívta a testvérét – mondtam, és próbáltam felülkerekedni az érzéseimen.
A herceg teljesen értelmetlenül meredt rám, így kénytelen voltam beavatni az egy hónappal ezelőtti eseményekbe, és hogy én is mindig húgocskámnak hívtam a testvéremet.
– Jaj, ez rettenetes, részvétem.
– Köszönöm.
– Annyira sajnálom, hagy tegyem jóvá, hogy így elszomorítottam.
– Nem az ön hibája, csak még nem tudtam túl tenni magam rajta.
– Ez érthető, én se tudnám, mi lenne velem a testvéreim nélkül pedig nem is az édestestvéreim. Egyébként megmondtam, hogy te is tegez engem – mondta karba font kézzel és úgy nézett rám, mint ha haragudna.
– Bocsánat – nevettem el magam, mert nagyon viccesen nézett így ki.
– Semmi baj, de legalább sikerült jó kedvre derítenem.
– Igen, és ezért nagyon hálás vagyok – köszöntem meg, amire neki egy még ragyogóbb mosoly volt a válasza. – Menjünk, még mielőtt megvakít az ezerfaktoros mosolyával. Erre meg ő nevette el magát.
– Azt hiszem nagyon jól fogunk szórakozni, legalábbis én biztos, nagyon tetszik a humorod – mondta még mindig nevetve az előző megszólalásom után.
– Pedig ez még semmi nem volt.
Az ajándékvásárlást hamar elintéztük.
– Te igazán jó testvér vagy – jegyeztem meg hazafelé menet.
– Ezt miből szűrted le?
– Abból, hogy egy jó testvér mindig tudja, mit szeret a másik és mit nem, így pontosan tudtad, hogy minek örülne Zaphira és minek nem, az én segítségem nem is kellet.
– Köszönöm, igyekszem, jó testvér lenni nem csak neki, de a többieknek is.
– Hogy-hogy nem vagytok édes testvérek?
– Ez úgy történt, hogy amikor a szüleink fiatalok voltak, elvileg nem lehetet volna gyerekük, vagy csak nagyon nehezen, és hosszú évek próbálkozása után se sikerült nekik, akkor döntötték el, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket, ő voltam én, majd később még is sikerült nekik, és ahogy látod nem is egy.
– Értem, ez igazán szép történet.
– Köszönöm, szerintem is, csak azt sajnálom, hogy Iria sokszor betegeskedik a gyenge szervezette miatt.
– Szegény, nem lehet könnyű neki.
Sokat beszélgettünk, míg haza nem értünk. Nagyon jól szórakoztunk ebben igaza lett, és ez nem csak az én humoromnak köszönhető, hisz belé is szorult egy kis bolondság, és ez így ment tovább, ha Hiroto elment valahová, mindig én kísértem el, mint testőrre. Ám egy nap megváltoztak a dolgok. A birtok mögött lévő erdőben vadásztunk. Az erdő közepén van egy hatalmas tó, ami fölé építettek egy kis fahidat, épp ezen keltünk át, miközben egymással viccelődtünk, erre én meglöktem, hogy hagyja már abba, mert már fáj a hasam a nevetéstől, ő erre kifordult a nyeregből és beleesett a tóba. Rögtön leugrottam a nyeregből, megfogtam a lovak kantárát, hogy ne futhassanak el, és vártam, hogy Hiro a felszínre ússzon. Fel is bukkant.
– Te hülye, a szívbajt hoztad rám! – mondtam és a szívemre tetem a kezem, hogy hihetőbb legyen.
– Bocsánat hölgyem, nem tudtam, hogy ilyen szívbajos – viccelődött tovább.
– Na, most már elég a viccelődésből gyere, kihúzlak – nyújtottam felé az egyik kezem.
Ő megfogta a kezem, de nem várta meg, hogy húzni kezdjem, hanem berántott maga mellé.
– Ez mire volt jó – játszottam a mérgest, de nem bírtam sokáig és elnevetem magam, majd elkezdtük fröcskölni egymást. Fröcskölődtünk, nevetgéltünk, addig a pillanatig, amíg meg nem szólalt.
– Szeretlek!
Erre a szóra teljesen ledermedtem, szóhoz se tudtam jutni, majd mire sikerült, megkérdeztem, hogy ezt hogyan érti.
– Szeretsz, mint a testőrödet, mint egy barátot, vagy mint egy… – nem várta meg míg befejezem hanem közbe szólt.
– Szerelmes vagyok beléd – javította ki magát.
Nálam beállt az újabb ledermedt állapot.
– Mondj már valamit, kérlek.
– Én, én… – dadogtam, nem találtam a szavakat, ha találtam volna se tudtam volna mit mondani, oda úsztam a kis hídhoz, felhúztam rá magam, majd elindultam, hogy minél távolabb legyek tőle.
– Várj, beszéljük meg. Nem hagyhatsz csak így itt – próbált maradásra bírni.
– Sajnálom, de ez nekem most nem megy, kell egy kis idő, hogy gondolkodjak – azzal farkas alakra váltottam és elfutottam. Sokat gondolkodtam, próbáltam tisztázni az érzéseimet, amikor egy hangos kiáltásra lettem figyelmes, amit rögtön felismertem, és rohanni kezdtem a hang irányába olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Amikor odaértem Hiro oldalába egy nyíl fúródott.
– Uram isten, mi történt? – kérdeztem, miközben próbáltam talpra állítani.
– Nem tudom. Miután egyedül hagytál, kifeküdtem megszáradni, a lovakat pedig kikötöttem. Már épp indultam volna visszafelé, amikor ez történt – mutatott az oldalába fúródott nyílra. Ekkor vettem észre, hogy a tó mellett ácsorgunk, a ruhái már rég megszáradtak. Csak nem rám várt eddig? Gyorsan eloldoztam az egyik lovat, hisz ő sérülten nem tudna visszajutni, mert már alig van magánál. Felsegítettem a ló hátára, majd én is mögé ugrottam a nyeregbe, és visszavágtatnunk a palotába. Közben imádkoztam érte. Amikor megérkeztünk Shou épp akkor szállt le a hátán Miyakoval, végre hazatértek a versenyről, pont a legjobbkor.
– Hercegnő, jöjjön gyorsan, kérem – ordítottam oda hozzá miközben leugrottam a nyeregből és Hirot a földre húztam.
Miyáék, amikor észrevették, hogy mi történt rögtön hozzánk vágtattak, majd ő is leugrott és a bátyja mellé térdelt. Kihúzta a nyílat, és a kezét a seb föle tette, amiből sárga fény kezdet el ragyogni.
– Mi történt? – kérdezte.
Én gyorsan zokogva elhadartam a történteket, de nem hiszem, hogy sokat megértett belőle.
– Kérem, mondja, hogy rendben fog jönni, nem élném túl, ha még egy szeretetemet el kellene veszítenem- kérleltem, miközben Hiro egyik kezét szorongattam.
– Rendbe fog jönni, csak pihennie kell egy kicsit – nyugtatgatott a sebet már begyógyítva, majd Kylian rohant felénk, hogy mi történt. Neki is elmondtam mindent miközben a herceget a szobájába vittük és ágyba dugtuk, majd az ágya mellé ültünk.
– Megyek köszöni a szüleimnek, szóljatok, amint felébredt.
– De hercegnő…- kezdtem.
– Nyugodj meg Alessia, a sebe begyógyult, nem lesz semmi baja, és most már jó kezekben van itthon – nyugtatgatott, majd elment.
– Jaj Kylian, minden az én hibám, ha nem rohanok el előle, ez nem történt volna meg pont, mint akkor.
– Ez nem a te hibád és az sem ami Lorával történt – vigasztalgatott.
– Nem tudom, de azt igen, hogy azt már nem élném túl, ha még egy valakit el kellene veszítenem, akit szeretek. Főleg ha az a valaki te lennél a legjobb barátom, vagy ő, akit teljes szívemből szeretek ti, akik számomra a legfontosabbak vagytok az életemben.
– Szóval szeretsz? – tért magához végszóra Hiro.
– Én megyek szólók a hercegnőnek, és ahogy látom, van mit megbeszélnetek – lépet le Kylian.
– Igen szeretlek – fordultam oda hozzá kérdését megválaszolva. – Csak magamnak se mertem bevallani, mert mióta elveszítettem a családomat, senkit nem merek közel engedni a szívemhez, de te úgy robbantál be oda, hogy szinte mindenki mást kiszorítasz onnan és erre akkor jöttem rá, amikor azt hittem elveszítelek. Lassan felült, két kezébe fogta arcomat, letörölte a könnyeimet, majd magához vonva megcsókolt.
– Sosem voltam még ilyen boldog, mint ebben a percben és a veled töltött összes többiben- jegyezte meg.
– Én sem.
– Egy valamit ígérj meg nekem – kérte.
– És mi legyen az?
– Az, hogy még rengeteg ilyen boldog percünk lesz még együtt.
– Megígérem, de mondok jobbat. Lesznek még boldogabbak is- mosolyogtam rá. – Hisz valahol azt hallottam nincs jobb az első csóknál, csak a második.
– Úgy legyen – vakított el a legszebb mosolyával, majd újra megcsókolt.
És úgy is lett… (Bár az sosem derült ki, hogy hogyan került az a nyíl Hero oldalába, de már nem is érdekel. Csak az érdekel, hogy jól van, és boldogok vagyunk együtt.)

Miszi Art – Beküldött írás (Beküldés: http://miszi-art.com/bekuldes.html)
A pontszámok a főoldalra való felkerülés igen/semleges/nem szavazatainak átlagából keletkeznek. Az “Igen” szavazat 5, a “semleges” 3, a “nem” pedig 1 pontot ér.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük