Egyszer, mikor még fiatal voltam, és mindent viccesnek gondoltam, ami nem hétköznapi, láttam egy lányt, aki kísértetiesen emlékeztetett arra, milyen is vagyok én, és miatta elgondolkoztam olyasmi dolgokon, hogy én mit tennék, hogyha valaki azt mondaná, tessék itt van egy rózsaszínű kastély, éld benne az életed, és rájöttem, én olyan ember vagyok, aki megkérdezné, hogy igen, és akkor ahhoz járnak unikornisok is, mert hát az unikornisok jók, és ha az ember kap egy rózsaszínű kastélyt, annak aki adja, biztos nem túl nagy dolog, hogy unikornisokat is adjon, mert hát a repülő szőnyeg valljuk be túl nagy kérés lenne, meg hát ha van kert, meg vannak unikornisok, akkor azt sem értem miért kellene repülő szőnyeg, és arra is rájöttem, hogy biztos hogy előtte megnézném azt a kastélyt, mert ha már rózsaszín, legalább belülről legyen jó, mert be kell vallanom, utálom a rózsaszínt, és annak ellenére hogy az lenne kívülről, de a belseje meg szép lenne rábólintanék, mert a külsejét át lehet festeni, és itt jönne újra képbe a repülő szőnyeg, mert azzal könnyebb lenne lefesteni a külső falakat, mint unikornisháton, de azt is meg lehet oldani könnyen, hogyha sokat egymás hátára rakunk, és mint egy létrán, pont úgy felmászunk rajtuk, de mielőtt cselekszünk, meg kell gondolnunk, hogy ez tényleg jó ötlet-e mert igazából valamelyik unikornis biztos hogy rúgni fog egyet hátra, és akkor minden borul fel, mert lehetetlen annyi unikornist egymás hátára rakni, és belegondoltam utána, hogy hogy fogom én lefesteni azt a kastélyt hogyha tényleg megkapom, és rájöttem hogy kellene vennem egy rakétát, mert azzal csak felrepülnék, vagy fognék óriás méretű vízibombákat, és elkezdeném vele dobálni, hátha akkor majd a rózsaszínből lesz egy színes kastély, és akkor elmondhatom magamról, hogy kaptam egyet, lefestettem, és még az unikornisok se bántottak, pedig lelkileg megbántottak, mert nem voltak képesek segíteni nekem, és miattuk vennem kellett egy rakéta meghajtásos hátizsákot, amit végül nem is használtam, mert nem kellett, de jó lett volna használni, mert mégis egy rakétáról beszélünk, és a rakéták menők, és akkor talán én is híres lehettem volna a diákok körében, mert régen amikor mentem barátkozni, akkor mindig kinéztek, hogy nem, te ne barátkozz velünk, túl nagy a fantáziád, és nem vagy tömeggyártott ember, és én akkor sosem tudtam, hogy a nagyok miért mondanak ilyet, mert nekem fájt ilyen szavakat hallani, és akkor rájöttem, hogy ez jó dolog, és magukat szidja, és akkor csak azért is odamentem, hogy legyen ideges és mondjon egysre csúnyább dolgokat magáról, mert én szerettem hallgatni, ahogy mérgesen kijön az igazság a száján, mert amúgy akikhez oamentem régen, tényleg csak felszínes emberek voltak, és nem is tudom mit akartam én velük, mert azt be kell vallanom, hogy nem is éreztem volna jól magam velük, de azt most őszintén elmondom neked, hogy ha egyser tényleg kapok egy rózsaszín kastélyt, akkor hogyha lefestettem, majd megyek, és meghívok minden felszínes embert, hogy lássák, aki mindig őszinte, és nem csak idegesen mond ki olyan dolgokat, amik a szívét nyomják, akkor olyan ember lesz belőle, mint amilyen én vagyok, és nem akarok egoistának tűnni, mert soha nem si voltam az, mert senki nem mondott nekem dícséretet, és amikor kicsi voltam mindig egyedül játszottam, és csak az oviban volt egybarátnőm, akivel ugyan olyanok voltunk, és amikor egyszer láttam egy lányt, aki kísértetiesen hasonlított rám, elgondolkoztam rajta, hogy az ő lehetett-e mert nagyon régen láttam, és már régen is kísértetiesen hasonlított rám, de nem tudom elképzelni hogy most hogy nézhet ki, vagy hogy a városban van-e még, mert ehet hogy már rég elköltöztek a szüleivel, és lehet hogy már nem is egy országban élünk, de nekem azóta is eszembe jut, hogy ő lehetett-e mert a kastélyra viszont nagyon sokat gondolok, de a múlt valahogy sosem vonzott annyira, hogy csak úgy egy szabad pillanatában az agyamnak egy régi emlék legyen a legfontosabb dolga, nem a jövő, mert szerintem a jövő a legfontosabb, és az, hogyha majd kapok egy rózsaszín kastélyt, azt hova fogja majd rakni az, aki nekem akarja ajándékozni, és hogy honnan lesz nekem pénzem arra, hogy fizessem a takarítónőt, és hogy a barátaim majd velem lakhatnek e, és hogy a csládomat tényleg hátra kell-e hagynom, mert a mesékben mindig úgy szokott lenni, és az is érdekel, hogy az unikornisok milyen színűek lesznek, mert fehér lovon majd a szőke hercegnek kell érkeznie, és akkor ha már ő is jön, és a barátaim is ott lesznek, és egy kastélyban fogok élni, miért ne legyen nekem is tiarám és milliónyi karátos kristály gyűrűm, mint az igazi hercegnőknek és majd az esküvőre meghívom a régi barátnőmet, akit lehet hogy láttam nemrég, csak attól félek hogy mégsem ő volt, most pedig sokat gondolok rá, mert hiányzik most emiatt, és aki hiányzik, arra sokat gondolunk, akkor is ha messze van és akkor is ha alig beszélünk vele, de attól még a gondolatainkban ott van és mi nem felejtjük el, mert a másik félnek lehet hogy sok a dolga és nem gondol ránk, de azért a remény elég, mert a remény az mindig ott van, ha valakit szeretünk és nem látjuk és azt érezzük, hogy elhagyott minket, pedig amúgy nem, mert csak nem ér rá pillanatnyilag, de majd ha lesz egy rózsaszín kastélyod, meg azt mondod neki hogy van sok unikornis, és hogy a szőke herceg akkor fog érkezni, amikor ő jön és veled együtt láthatja majd először, meg elnevezheti majd ő az unikornisok felét, meg hogyha gondolja a színeket is kitalálhatja majd, hogy miket kombináljatok, akkor biztos hogy el fog menni, mert az emberek általában akkor mennek el biztosan egy programra, ha őket is érdekli ami ott lesz, vagy tényleg nagyon szeretik az illetőt aki elhívta őket, mert ha igazán belegondolunk, egy kicsit mindenkit az érdekei vezényelnek, még akkor is, hogyha én nem szeretem a kastélyokat, és a lovak szagát egyszerűen ki nem állhatom, de azért tök jó lenne, ha ott élhetnék, mert akkor nem lenne gondom a barátkozással, és a lány, akit régen a barátomnak neveztem, de lehet hogy igazából csak unatkozott, na ő biztos hogy eljönne, hogyha úgy hívnám át játszani, olvasni, kávézni, hogyha azt mondanám, szia, van egy kastélyom, ami eredetileg rózsaszín volt, de később átfestettem kis festékbombákkal, mert nem szeretem a rózsaszínt, és mostmár mindenféle színe van és vannak még ott unikornisok, és nem csak hogy az enyém, hanem még a szüleim sem élnek velem, mert egyedül kaptam ezt a kastélyt, de a barátaimat meghívtam, hogy éljenek itt, és téged is meg szeretnélek, habár ovi óta nem láttalak, de lehet hogy oviban se léteztél, mégis én úgy gondolok rád azóta, mint az első és a valaha volt legjobb barátnőmre, csak akkor azt jelezd ha szellem vagy, mert akkor nem számolok veled, és eggyel több embert hívhatok meg, mert azóta rengeteg barátom lett, és azt hittem hogy agyilag is sikerült felnőnöm, de hogyha létezel, akkor az sem baj, senki sem akar rájönni, hogy meg van bolondulva, de nekem az sem lenne baj, mert akkor nem csak hogy bolond vagyok, de még van egy szellem barátom is, aki őszinte velem, és mindenhol velem lehet, még hogyha a vidámparkban nem elég magas ahhoz, hogy felszálljon valamire, de az a helyzet hogy összegezve minden gondolatomat, szerintem elfogadnám azt a kastélyt, még akkor is, ha nem jár hozzá unikornis.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük