Azzal megfordult, és elsétált…

🕑 Olvasási idő: 5 perc

– Fájt?
– Természetesen.
– Nem akartam, hogy így végződjön.
– Semmit sem akartál igazán, igaz?
– Nem! Ez rágalom. Te is tudod.
– Igaz. Te csak egy dolgot szerettél volna. Büszkeséget és figyelmet.
– Ez nem így van.
– Dehogynem. Mi mást akartál volna?
– Én csak… Én…
– Persze. Te sem tudod.
– Pedig de.
– Ez itt a szavak ideje, akkor miért nem mondasz semmit?
– Mert… Furcsa ez az egész. Nem találom a megfelelő szavakat.
– Ezek az átkozott szavak, mindig a megfelelő pillanatban fagynak az emberbe. Vajon miért van az, hogy ilyenkor némulunk meg? Amikor szemtől szembe állunk és mondhatnánk egymásnak bármit, egészen addig, amíg egymás torkának nem ugrunk? Miért van az, hogy elhallgattat az ész és csak bámulunk egymásra, nézve, hogy hogyan távolodunk el egymástól olyan messze úgy, hogy itt állunk egymástól egy karnyújtásnyira? Miért nem szabad a szabad ember?
– Miért keresel olyan válaszokat, amiket nem tudsz megválaszolni?
– Miért vonod meg tőlem az apró lehetőségeket, hogy megérthesselek és veled maradjak? Miért akarod, hogy másként legyen ez az egész?
– Mert nem ez a valóság.
– Ami jó és szép, az nem lehet valóság?
– A valóság cudar és rideg. Fájó és kegyetlen. Nincsen olyan, hogy szép és jó és örökké is tart.
– Nem a világ rossz, csupán az emberek felfogása, akik úgy gondolkodnak, mint Te. Sötétben élnek és árnyakká válnak. Megtagadják önmaguktól a boldogságot és a fényt, amit bárki és bármi az életükbe csempészhetne. Nem rossz a világ. Nem rosszak az emberek. Nincs ilyenről szól. Csak rossz gondolkodás van, amiért bántjuk a másikat. Azért bántjuk egymást, mert mások vagyunk és máshogy gondolkodunk és máshogy akarunk hősök lenni.
– Hősök? Én nem akarok hős lenni.
– Voltál már egyedül?
– Igen.
– Volt olyan, hogy egyedül sétáltál az utcán és szembe jött veled egy összetört szívű ember, akinek látszott az arcán, hogy romokban az élete?
– Volt.
– Rámosolyogtál, hogy lesz ez még rosszabb is?
– Igen.
– Rámosolyogtál, mert bátorítani akartad, tudat alatt is. Egy mosoly is lehet egy hőstett. Bármikor lehetsz hős, sőt. Mindenki hős, attól a perctől, hogy megszületik.
– Nem értelek.
– Persze, hogy nem értesz. Nem is akarsz megérteni. Csak… Csak arra gondolsz, hogy most dühös vagy és egy idióta itt filozofál neked a hősökről és a rózsaszín utopisztikus világról.
– Hogy jutottunk el a mi problémánktól az emberiséghez?
– Tehát volt olyan, hogy mi? Volt olyan, hogy Te meg én? Olyan, hogy rám gondoltál a nap huszonnégy órájában? Olyan, hogy unottan, bambulva a nevemet firkáltad? Volt olyan, hogy elmondtad  bárkinek is, hogy egyáltalán érzel irántam valamit? Volt olyan, hogy felvállaltad volna mások előtt is?
– …
– Próbálsz megfelelni egy olyan normának, amiről azt hiszed, hogy a világ aggatja rád. Próbálsz megfelelni egy hülye képzetnek, ami csak a fejedben létezik. Hogyan is tudhatnál beengedni engem is oda? Jaj, bocsánat… Úgy gondolkodom, mint Te. Én nem a fejedben akarok lenni.
– Mit szeretnél?
– Számítana?
– Nem vagyok gondolatolvasó. Kérlek, ne nehezítsd meg.
– Saját magad teszed teherré.
– Te traktálsz marhaságokkal!
– Marhaságokkal. Tehát marhaságokkal traktállak.
– Nem úgy értettem… Nem aka…
– Persze, te semmit nem akartál. Nem akartad, hogy belecseppenjek az elképzelt kis életedbe, mert nézzük csak mi történt. Elrontottam és kidurrantottam a lufit. Tehát ilyen lenne a világ? Egy kidurrantható ballon? Igen. Az ember mindig tervez, de nem veszi számításba, hogy több millió tényező is beleavatkozhat a terveibe. Megrajzolja a körvonalakat, próbálja ötletekkel, színes képzetekkel megtölteni, míg nem jön egy óriási, hegyes tű és meg nem leckéztet. Egy apró tényezőn múlik az elképzelt kis jövőd.
– Én örülök, hogy találkozhattam veled és megismertelek.
– Nem ismersz. Csak a körvonalaimat látod. Ez tudod miért van?
– Na miért?
– Mert nem adtál esélyt. Egy tűhegynyit sem. Mitől félsz?
– Én? Én nem félek. Egy hős vagyok, mint mondtad. A hősök nem félnek.
– Vicces vagy. Mindig is szerettem a humorodat, de azt jobban, amikor felnevettél. A hősök félnek csak igazán. Például Superman a kriptonittól. Mégis mitől félsz? Miért nem mondod el, hogy mitől félsz és miért?
– Félelem mulandó és legyőzhető.
– Legyőzhető, ha szembe nézel vele, de Te csak menekülsz. Tudod, hogy mi ezzel a baj? Hogy nem visz előrébb. Sőt. Letaszít. Egyre mélyebbre, ahonnan nem biztos, hogy újra a felszínre tudsz mászni.
– Nem félek, jó?
– Ne harcolj magad ellen, mert könnyen odaveszhetsz.
– Dobálózol a bölcsességeiddel, mintha ezzel megválthatnád a világot. Próbálsz meggyőzni valamiről, amit még Te sem tudsz megnevezni.
– Én csak…
– Csak mi? Miért van az, hogy rajtad is egy akkora álarc van, amit megirigyelhetnének a busók? Tudod, nem mindegy látni és láttatni a dolgokat. Miért nem vagy olyan bátor, mint amilyennek mutatod magad? Mi az amit nem akarsz kimondani? Miért téped még itt mindig a szádat? Mit akarsz elérni? Miért nem hagysz már végre békén?
– Mit akarsz hallani? Hogy szeretlek? Változtatott volna valamin ez az egy szó, ami neked csak egy odavetett valami, ami nekem egy életrész? Változtatott volna valamin?
– Nem… Semmin.
– Látod, ezért.
– Most hova mész?
– El.
– De… Mi… Hova?
– Oda, ahol te nem vagy.
– Menekülsz?
– Csak egérutat nyerek.
– De Te mondtad, hogy a menekülés rossz.
– Én csak jót akarok Neked.
– De…
– Ezért megyek el.
– Én ezt nem a…
– Tudom. Te nem akartad. Én sem akarom, de hát olyan az élet, mint egy hatalmas nagy ceruzákra vágyó színező. Meg kell őket töltenünk színekkel, hogy eljussunk a végére. A színskálán ott van a fekete is, mint a gyász színe.
– Nem… Nem értem. Gyász?
– Az emlékeim rólad nem lehetnek színesek, amikor a szívem megszakad.
– Csak azért akarod feketére festeni, mert volt egy rossz pillanatunk? A jó pillanatokat feláldoznád csak azért, mert ez a történet így zárul?
– Megkérnél egy vak embert, hogy olvassa fel neked az újságot?
– Butaság. Töltsd meg színekkel, de csak egy vonalat húzz feketével.
– Egy vonalat, ami jelzi azt a hatalmas nagy szakadékot, ami kettőnk között húzódik? Amihez csak egy lépés választ el, hogy belezuhanjak és összeroskadjak?
– Miért tennél ilyet?
– Te tényleg nem érted?
– Kérlek…
– Félek.
– Mégis mitől?
– Hogy egyedül hagysz és újra sötét lesz. Félek, hogy csak a lelkemnek engedhetem meg azt, hogy lásson téged. Félek, hogy nem találom meg az utamat. Félek.
– Mindig veled leszek.
– Ettől is rettegek.
– Ne nehezítsd meg…
– Mondd meg nekem: fáj?
– Hogy így látlak, igen.
– Tehát nem.
– Most mondtam, hogy igen.
– Csak szánalmat érzel irántam.
– Ez nem igaz.
– Persze, hogy nem.
– Kérlek.
– Persze. Mosolygok, mintha nem fájna és Oscart sem fogok kapni az alakításomért. Nevetséges.
– Mégis mi?
– Annyi képmutató ember jár a világon hamis maszkok mögé bújva, akik nem veszik a kezükbe a sorsukat és tűrnek, a hátukra véve mások keresztjét, mert azok lusták voltak cipelni és mi a hála? Hála? Hm, vicces. Semmi. Semmit nem kap az ilyen ember, csupán megvetést, és kósza pillantásokat. Olyanok vagyunk, mint a koldusok, mindannyian. Jobbra vágyunk, de rosszat kapunk és kirekesztve végezzük, mintha ez lenne a lehető legtermészetesebb dolog a világon.
– Ne mondd ezt.
– Szerettél?
– Azt hiszem tudod a választ.
– Én már semmit sem tudok. Soha sem tudtam. Annyit tudok, hogy kicsi vagyok és törékeny, és hogy szükségem van egy kakaóra.
– Kakaóra.
– A mesék véget érnek, ahogy a barátságok is és az élet. Pontot teszünk oda, ahová vesszőt is lehetne. Tele vannak az oldalaink kérdőjelekkel, de megválaszolatlanul hagyjuk.
– Tehát ez itt a vége?
– Be akarod fejezni?
– Nem akarlak bántani.
– Ezzel teszed.
– Akkor, igen. Be akarom fejezni.
– Rendben.
– Sajnálom.
– Én is.

Azzal megfordult és elsétált, örökre.

Hasonló bejegyzések

Teszt

🕑 Olvasási idő: < 1 perc

Szólj hozzá!

miszi-inverted-colors2

Havi Miszi

Ha tetszik ez az egész, amit csinálunk, jó hírünk van: jelenleg nap mint nap azon (is) dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikből igazi, vérbeli "Miszis" lehet. Akár Te is lehetsz a következő ilyen!

Legyél Te is Miszis!

Toborzóink nagy valószínűséggel jelenleg is jelentkezéseket olvasgatnak - a Tiéd is nagyon szívesen fogadjuk, ugyanis nemrég tagfelvételt hirdettünk! Keressük az új Misziseket.

A Miszi Online egy online művészettel, kultúrával, kifejezetten irodalommal foglalkozó magazin.

Központi e-mail cím: info@misziart.com

Az oldalon található irodalmi alkotások a Miszi Online szerzőinek saját szellemi termékei (ellenkező jelzés ellenében), azokat szerzői jog védi.

Támogatás

Rólunk

Impresszum

Elérhetőségek

Adatvédelmi nyilatkozat