🕑 Olvasási idő: 4 perc

Beszélgessünk úgy, mint író az íróval.

Feltehetően Te is írsz, nem csak én vagyok ennyire rossz helyen, hogy erről társalogjunk.
Nem tudom, hogy Te hogy szoktál írni. Én leginkább a valóságra alapozom, és azt túlzom el. Meglepően jól működik. Hitelesen, meg ilyenek.

Természetesen volt idő, hogy én is a fantáziára alapoztam mindent. Meg volt annak is a maga pozitív és negatív oldala. Tudtam, hogy nincsenek korlátjaim, amik valamilyen problémát okoznának majd nekem, de mindig kellett egy állapot, egy olyan tudat, hogy én benne vagyok a történetben és annak a világát élem, nem pedig elképzelem a világot, és elképzelem, hogy abban a világban mit hogyan csinálnék. Ennek sajnos az a hátránya, hogy elég egy kis szellő, ahogy a nagyok mondják, egy kis fuvallat, és máris kiesek ebből. Más a hangulata a zenének, amit hallgatok, nyílik az ajtó, vagy akármi.

 

Csak hogy komolyan beszélgessünk. Egy kicsit megalapozottan.
Vannak olyan dolgok, amikben a fantázia és a valóság teljesen máshogy jelenik meg.

  • leírások
  • párbeszédek
  • szereplők
  • helyzetek
  • a történet folyása

Fejtsük ki ezeket most egyenként.

Leírások.

Narrátor. Végignéz egy tájon. Legyen az egy hétköznapi kávézó, teljesen átlagos bútorokkal, teljesen átlagos helyzettel. Akár lehet ez az egész egy rózsaszín bútoros hely, ahol csak szőke nők dolgoznak, akiknek kék a szeme és rózsaszín ruhát hordanak, de szigorúan csakis azért, hogy passzoljanak a helyhez.
Volt már ilyen helyen a narrátor, azaz az író.

Csak úgy kell leírnia ezt az egészet, mintha mesélné egy barátjának.

Végiggondolja a helyet, milyen volt, amikor először végignézett, milyen volt amikor leült, milyen volt a kiszolgálás.
Ezzel szemben, hogyha egy sárkányokkal teli völgyet kell hitelesen elmesélni, teljesen más a helyzet. Szürreális. Elképzelni csak-csak el tudjuk, de egy vázlat nélkül ez az egész elcsúszhat és máris nem olyan, mintha egy emlék lenne.
És természetesen nem lehet mindig egy megépített vázra akasztgatni a cselekmények és párbeszédek kabátjait. Egy idő után nem fogja elbírni a fogas.

Párbeszédek.

Természetesen, hogyha valaki benne van egy vicces beszélgetésben, vagy végighallgat valamit, akkor sem tudja odaadóan megörökíteni azt. Hacsak nem veszi fel egy diktafonra, majd utána a novella írásakor leírja a mondatokat. Szóról szóra. Tökéletes lehetőség az is, hogy szimplán a fontosabb, ikonikus mondatokat jegyzi csak le az illető. Nem pedig mindent. Hiszen építeni lehet. Improvizálni lehet a további részeit.
Ezen felül, hogyha kitalálunk egy személyt, aki mondjuk rendőr. Vagy apáca. Akkor nagy gondban vagyunk, hogyha nincs a közelünkben rendőr. Vagy apáca. Persze, igen, lehet arra fogni azt, hogy hogyan szólalnak meg, hogy az általunk kitalált személyiség nem úgy szólal meg, ahogyan egy hétköznapi apáca szólal meg, azonban ez egyáltalán nem így van. Van egy szókészlet, egy nézet, egy gondolatvilág. Erre nem lehet mentség az, hogy más személyiség. Amit nem tudunk valóságosan ábrázolni, inkább ne is ábrázoljunk. Vagy ne úgy, hogy lehessen látni benne a logikai bökkenőt.

Szereplők.

I. Egy tündérlány, akinek matt babarózsaszín loknijai vannak, de nem lefelé rugóznak a tincsek, hanem felfelé. Olyan ruhát hord, amilyet mi még életünkben nem láttunk, azonban tök jó elképzelni, mert van fantáziánk és hasonló dolgok.
II. Egy átlagos barna hajú lány, akit a cselekedeteivel szeretnénk különlegessé tenni. Farmert hord fekete pólóval, nincs benne semmi különleges, csak csinálja a dolgát, öltözik ahogy mindenki más öltözködik rajta kívül.
III. Egy olyan ember, akit nap, mint nap látunk, semmit sem kell elképzelni, tudjuk, melyik helyzetben mit vesz fel, mi tartozik a ruha
tárába. Lehet benne különleges, lehet raszta haja, lehet rózsaszín, lehet fekete vagy zöld, lényeg a lényeg, mi látjuk. Lényeg a lényeg;

Tudjuk. És ismerjük. Nem pedig kitaláljuk.

Helyzetek és a történet folyása.

Talán mindenkinek jobb úgy, hogyha összevonom ezt a kettőt, hiszen többé-kevésbé összefüggő.
Vegyünk egy romantikus történetet.
Tudjuk, hogy mennek a dolgok. Van egy lány és van egy fiú. Ők megismerik egymást, majd nem sokkal később a fiú célzásokat tesz, a lány célzásokat tesz, elmennek valahova ketten, aminek az lesz a vége, hogy csókolóznak, majd pedig a többi folytatódik tovább.
Tudjuk, hogy nem úgy mennek a dolgok, hogy egy fiú és egy lány meglátja egymást a metrón, és amikor teljesen véletlenül egy helyen szállnak le, máris kézen fogva sétálnak közös céljuk felé.
Fontos tudnunk, mi valóságos, és mi nem. Természetesen lehet írni egy olyan hétköznapi történetet, ami a saját kis maga módján szürreális, és ezt az egészet szándékosan készítettük el ennyire szürreálisan. De természetesen lehet írni olyan hétköznapi történetet, ami nem történt meg velünk pontról pontra, mégis valóságos és egy olyan elem sincs benne, ami ne lenne hihető.

A összeadás után,

=
Lehet használni a fantáziát. Kell is. Nincs olyan történet, ami pontról pontra, szigorúan véve csak a valóság. De kell használni a hétköznapokat. Ha más miatt nem, csak egy vázként. Egy törzsként. Vagy legyen ez az egész olyan, mint amikor öltözünk.
Fontos, hogy milyen a fehérnemű, hiszen az egész arra épül. Nem vehetünk fel piros fehérneműhöz teljesen fehér szettet. Átüt.

Az pedig senkinek sem jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük