🕑 Olvasási idő: 3 perc

Ha visszaemlékeztek, mikor a Miszi tagja lettem, az első cikkem a koreai sorozatokról, a doramákról szólt. Nem olyan régen szintén említést tettem a sorozatokról, a bölcsészek szenvedélyeit taglalva. Úgy döntöttem, hogy tovább fűzöm ezt a szálat, és mesélek nektek káros szenvedélyeim egyikéről: a sorozatfüggőségemről.


A hétköznapi problémák gyakoriak

A sorozatfüggőség, bár nem olyan veszélyes, mint mondjuk a nikotinfüggőség, vagy akár az alkoholizmus, okozhat olyan károkat, amiket később nehezen, vagy egyáltalán nem lehet helyrehozni. Én nagyon régen függője vagyok a k-drámáknak, és sajnos nagyon gyakran megfeledkezem a napi teendőkről, mert túlságosan belemerülök egy-egy sorozatba. Ez így talán nem is tűnik olyan vészesnek, és tényleg nem lenne az, ha mondjuk egyedül élnék. De egy család része vagyok, és a családom számára rendkívül bosszantó az, hogy mindössze annyi dolgom lett volna, hogy mondjuk kiteregetek, vagy megfőzöm az ebédet, de erre sem voltam képes. Vizsgaidőszakban, amikor nem kell bejárnom órákra, ki kell költöznöm az étkezőnkbe, ahol nincs internet, mert ha netközelben vagyok, sorozatot nézek, nem tanulok. Ha pedig megbukok, elég súlyos anyagi károkat szenvedhetek, amik miatt senki mást nem tudok hibáztatni.


A legnagyobb veszély

Hiába vagyok felnőtt nő, néha annyira a sorozatokban élek, hogy mantráznom kell magamban, hogy az ami egy sorozatban történik, az a valóságban nem úgy van (mikor anyukámék leültettek, hogy most felvilágosítanak, a pornóról is ugyanezt mondták, de azt könnyebb volt elhinni). A koreaiaknál (szigorúan a sorozataikra gondolok) például nyugodt szívvel sétálgatnak hajnali órákban tök egyedül a nők, mert egy kis sojut kívántak. Aztán ha HAJNALI KETTŐKOR megállítja őket egy idegen pasas, hogy „a barátnődnek az unokatestvérének a sógora vagyok, nem emlékszel rám, mert két hónapos korunkban találkoztunk utoljára, de azért szállj be mert hazaviszlek”, akkor úgy tessék-lássék ráncolják a szemüket gyanakvásként, de mire egyet pislogok, már bent ülnek a kocsiban, és a fazon tényleg hazaviszi őket. Na, nekem például eleinte gyakran támadtak olyan gondolataim, hogy „miért ne, hisz abban a részben a csajjal sem történt semmi”. Ilyet nem engedhetünk meg magunknak, mert ez nem egy sorozat epizód. Engem lehet nem mentene meg senki, egyszer kell hogy megtörténjen a baj, lehet hogy soha többé nem történik meg velem semmi, mert amekkora mákom van, egy következő generációs Dexter talál meg. Ez egy nagyon szélsőséges példa, de ez az egyik legnagyobb veszély.  


Ha megtörténik a baj…

Mehet a vita különböző fórumokon, hogy a függőségek gyenge jellemre vallanak, talán igazuk is van. Nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a kezünkben tartsuk az irányítást. Egy-két „csak még egy részt”-ből nem lesz baj. Ez rajtunk múlik. De ha egyszer csak azt veszed észre, hogy éjszakánként már csak két-három órát alszol, nem élsz szociális életet, mert csak a következő rész lebeg a szemed előtt, na akkor ott állj le. A sorozatfüggőséget is, mint minden függőséget, komolyan kell venni, és segítséget kérni a környezetetektől, olyanoktól, akikben bíztok.

Mindezt tapasztalatból írom nektek. Az egyetlen szerencsém, hogy a barátaim túl makacsak ahhoz, hogy elfogadják azt, hogy „most nem megyek”, és mindig kirángattak a kis gubómból. De még mindig nagyon oda kell figyeljek, hogy ne az új epizódok osszák be az időmet, hanem én.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük