5 film, ami annyira rossz, hogy az már jó

🕑 Olvasási idő:  3 perc  

Már a legelején tisztáznék valamit: Mikor azt mondom, hogy "annyira sz@r, hogy az már jó", semmi rosszindulat nincs bennem. De valljuk be, mindannyian láttunk már olyan filmeket, ami olyan bődületes baromságokkal van tele, hogy azt már szinte kínos nézni, mégis sokan visítva röhögünk másfél-két órán keresztül. Ezek közül a filmek közül hoztam most nektek egy – a személyes kedvenceimből álló – válogatást.

Oscar


amerikai vígjáték, 106 perc, 1991

Örök klasszikus (nem mellesleg most megy a Film+-on), mely sok filmhez hasonlóan örökül hagyott számunkra olyan szállóigkett, mint például "Persze, hogy tudtam! Csak nem sejtettem!" vagy "Tudtam, hogy a lányom, csak nem hittem hogy az apja vagyok!". Az internet (wikipédia rulz) szerint ez a film az első olyan próbálkozás volt, hogy Sylvester Stallone komikus szerepben is megmutassa magát. A szőrös szívű kritikusok szerint azonban ez a kísérlet nagyon csúnyán befuccsolt, a film a kiadásainak alig töredékét sikerült visszahoznia. Laikus nézőként én azt mondom, hogy ami ebben a filmben történik, az már olyan erőltetett, olyannyira kínos, hogy az már szinte élvezhető. Azoknak a bizonyos fekete táskáknak az állandó összecserélése pedig már annyira túljátszott, hogy arra már nem találtam szót egy szótárban sem. És mi mégis imádjuk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy azon kevés alkalmakkor, mikor bekapcsolom a TV-t, valamelyik adón tuti ez megy. (Nyilvánvalóan kamu, hogy ezzel töltik ki a műsoridőt. Ez ahhoz túl nagy kincs)

Lángelmék


amerikai akció-vígjáték, 94 perc, 2016

Erről a filmről nem szeretnék túl sokat elárulni, ugyanis kiemelt szerepet fog kapni egy másik cikkemben, mégis úgy érzem, itt is beszélnem kell róla. Mindenekelőtt le kell szögeznem: ezt a filmet nem önszántamból néztem meg. Minden porcikám tiltakozot ellene. Ahogy a film haladt előre, az idő teltével az én IQ szintem egyenesen arányosan kezdett mélyrepülésbe. Egy idő után pedig elértem A szintet. A mélypontot, mikor már zokogva röhögtem olyan poénokon, amin inkább sírnom kellett volna. Mikor azt hittem nincs lejjebb, hát a Lángelmék azonnal rám cáfolt. Keserves másfél óra volt, és valamiért mégis állandóan megismételjük.

Derült égből Polly


amerikai romantikus vígjáték , 90 perc, 2004

Ennél a csodánál ugyan az áll fenn, mint a Lángelmék esetében. Tiltakozot ellene a szervezetem. Nagyon szeretem Jennifer Aniston munkásságát, és ezt a filmet nagyon sokan szeretik tőle. Ahogy olvasgattam a kedves nézők véleményeit, olyan szavak jöttek velem szembe, mint például "kellemes", "hebehurgya", "bugyuta". Ezzel szemben nekem (sajnos) ennél cifrábbak is eszembe jutottak, amiket most a kiskorú olvasók lelki világát szem előtt tartva, nem fogok leírni. Borzasztó volt, szánnivalóan kiszámítható, és mégis van egy rejtett bája, ami ott tart a TV előtt, ha esetleg véletlenül oda kapcsoltál, vagy extrém esetben magadtól jut eszedbe, hogy megnézd. Az eddig felsorolt filmek közül talán ezt az egyet mondanám tanulságos filmnek, ami persze nem azt jelenti, hogy a többi abszolút baromság. Viszont a Derült égből Polly mondanivalója annyira direkt módon van tálalva, könnyebb észrevenni, mint mondjuk egy-egy burkolt célzást.

Baywatch


amerikai akció-vígjáték, 116 perc, 2017

Tudom, hogy tudtátok. Ennek a gyönyörűségnek igenis itt a helye. Kiszámítható jelenetek, alpári szóviccek, Zac Efron. Nagyon sokan lehúzták ezt a remake-et, azt gondolom azért, mert túl nagy elvárásaik voltak vele kapcsolatban. Sőt, a probléma már ott elkezdődött, hogy voltak elvárások. Pedig ennek a filmnek pontosan az adja a lényegét, hogy alig van benne némi komolyság, azt a keveset is lényegében "széttrollkodják" (Ha eddig nem létezett ez a szó, ezek után fog. Mocskos cikkíró, nem tud magyarul írni, pfujj). Látszik, hogy ezt a filmet még a színészek sem tudják komolyan venni, annyira gáz. És épp ez a lényeg. Ezzel a komolytalansággal, az idióta viccekkel és a pucér férfi mellkassal operál az egész film, ami sokak számára így nézhetetlenné, még többek számára pedig igazi kikapcsolódássá válik. Nem gondolkozol, nem merengsz, csupán sírsz (kínodban) és nevetsz felváltva. (Megjegyzem, szívetmelengető volt a "lovagrendes" szóvicc. De tényleg. Tökre meghatódtam)

Jack és Jill


amerikai vígjáték, 91 perc, 2011

Mikor ehhez a cikkhez filmeket keresgéltem, nem gondoltam, hogy fogok olyat találni, amit még az Oscárnál is lejjebb aláztak. Így tehát érvénybe lépett a törvény, miszerint ha nem keresed, megtalálod, és szembe jött velem ez a gyöngyszem. Ez a film zseniális, de nem a megszokott értelemben. Az első megtekintés során hullasápadtan fogadkoztam, hogy én aztán soha többet. Aztán véletlenül pont oda kapcsoltam a televízión, ahol adták, és természetesen ott ragadtam. Ezután egyenes út vezetett odáig, hogy ma már bármikor képes vagyok megnézni, és nevetni azon, ami amúgy egy cseppet sem vicces, inkább csak erőltetett és szánalmas. Sandler nőimitálása eltúlzott, gúnyos, érzékenyebbeknek és feministáknak akár sértő is lehet. Mára már ott tartok, hogy szeretem, de olyan negatív kritikának örvend, hogy ezt nem merem nyilvánosan felvállalni. Csendesen megjegyzem, ez általában az összes Adam Sandler filmre igaz.

[socialpoll id=”2514839″]

Hasonló bejegyzések

Teszt

🕑 Olvasási idő:  < 1 perc  

Szólj hozzá!

miszi-inverted-colors2

Havi Miszi

Ha tetszik ez az egész, amit csinálunk, jó hírünk van: jelenleg nap mint nap azon (is) dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikből igazi, vérbeli "Miszis" lehet. Akár Te is lehetsz a következő ilyen!

Legyél Te is Miszis!

Toborzóink nagy valószínűséggel jelenleg is jelentkezéseket olvasgatnak - a Tiéd is nagyon szívesen fogadjuk, ugyanis nemrég tagfelvételt hirdettünk! Keressük az új Misziseket.

A Miszi Online egy online művészettel, kultúrával, kifejezetten irodalommal foglalkozó magazin.

Központi e-mail cím: info@misziart.com

Az oldalon található irodalmi alkotások a Miszi Online szerzőinek saját szellemi termékei (ellenkező jelzés ellenében), azokat szerzői jog védi.

Támogatás

Rólunk

Impresszum

Elérhetőségek

Adatvédelmi nyilatkozat