🕑 Olvasási idő: 3 perc

 

 

Mi jut eszedbe erről? Szerintem mindenki tudja mit jelent, hisz mindenki megtapasztalja. Amikor tanulni kellene, de valahogy az a vicces mosómedvés videó izgalmasabbnak néz ki, mint a tételsor. Vagy jól eldöntöd, hogy „na majd holnap megcsinálom” és ez az ígéret meg is marad minden napra. Nem hiszem, hogy részleteznem kell. De mi is ez?
Rengeteg kutatás és szakirodalom van ebben a témában, sok helyen lehet olvasni róla, csak, hogy példát említsek; TED – ha nem ismered, ismerkedj meg vele. De ez a cikk nem egy magyarázat lesz, vagy fejtegetés. Pusztán a személyes tapasztalatomat és meglátásomat fogom megosztani erről, hátha segít valakinek.

Sokáig szenvedtem ennek a megértésében a saját esetemben és igazából most se érzem, hogy túlzottan átlátnám minden részét, annak ellenére, hogy (a korábbiakhoz képest) egész jól kidolgozott stratégiám vannak már az elkerülésére. Miért halogatok? Miért választom inkább a pánikot és a frusztrációt, ha tudom, hogy az nem vezet jó eredményre? Mik a befolyásoló tényezők? A következőkre jutottam:

Motiváció. Ezt emelném ki elsőként. Ha akarunk valamit, igazán, azért általában tudunk dolgozni, hiszen ha nem tesszük, nem mással, csak saját magunkkal cseszünk ki. Azt meg ki akarná? Ha összeszedem az emlékeimet és őszinte vagyok magammal belátom, hogy a legtöbb halogatásom oka egyszerűen az volt, hogy nem volt kedvem megcsinálni a dolgot, mert nem éreztem rá hajtóerőt. Miért csináljam? Miért érdekel ez? Mennyire fontos ez? Persze a kényszer nagy úr. De a kényszerből vett munka fele annyira sem hatékony, és kicsit sem olyan alapos és eredményes, mintha azt tiszta motiváció mozgatná.

Lehetőségek. A másik tényező, amit megfigyeltem, miután elengedtem a kényszert és nem érdekelt, hogy mi lesz a következmény az az, hogy sokszor csak azért halogattam, mert valami jobb, egyszerűbb, dinamikusabb megoldásra és útra vártam – ami általában meg is érkezett. A kérdés, amit fel lehet tenni; Ez így biztos hatékony? Végső soron ki szeretne felesleges munkát végezni? Sokan, mondjuk, de talán csak azért, mert nem látják be a módszeresebb, eredményesebb utat. És egy nem hatékony kényszermunka igen csak negatívba tudja tolni a hozzáállást a feladathoz.

Lustaság. A szó, amire egy másikat mondok: kifogás. Tök jó arra, hogy ne keressünk indokot a halogatásunk valódi okára, vagy ne akarjuk megérteni azt, hogy valaki miért nem tesz meg valamit. Talán vannak lusta emberek, talán nincsenek. Nem nem az én dolgom ezt eldönteni. De a személyes meglátásom, hogy a szépen lezáró „lusta vagy” mögött mindig húzódik valami más. Csak való igaz, ezzel a szép kifogással szépen el lehet kerülni a probléma okainak feltárását és azt érezhetjük, hogy tök jó, sajnálhatom magam, mert egy lusta dög vagyok és ezzel le is tudtam az okát, hogy miért nem csinálom. Se.

Akaraterő. Légy akármilyen hatékony, ötletes, elkerülő és torzító, a tény az tény marad; vannak munkák, amikbe a kemény energiabefektetést egyszerűen nem lehet elkerülni. És még egy rossz hír: a legtöbb nagy és fontos projekt ilyen. Mi a szerencse? A koncentráció és a kitartás fejleszthető, sokféle módszerrel. Had ne részletezzem.

Egyéni munkamenet. Motiváció szempontjából ezt tartom a legfontosabbnak. Felesleges rákényszerítened magad arra, amitől már csömöröd van. Szabd meg magad, hogy hogy akarod beosztani az idődet, vagy ismerd meg, hogy hogyan tudod. Dolgozz e szerint. Kezd el a munkát e szerint. Pihenj, ha pihenned kell. Keresd a módját, hogy kialakítsd azt az érzetet, hogy „na igen, most ezt csinálni fogom, mert kell”. És akkor azonnal vedd rá magad. Se a munkát, se a pihenést ne halogasd akkor már. Mert mindkettő egymás kárára, és a koncentráció rovására fog menni.

Amikor valamit aktívan kell csinálnom, ezeket a pontokat folyamatosan mérlegelem fejben és ellenőrzöm magam, hogy meglegyen a fókusz. Tudom, hogy halogatni fogok ha csak minden nélkül nekiesek (a már említett okok miatt), és tudom, hogy nem vagyok képes órákon át egy helyben a tananyag felett ülni, vagy a beadandó írásán görcsölni, vagy egy projekt kidolgozásán, program szervezésén folyton feszengeni. Ehhez való alkalmazkodással oldom meg. Kiismertem a munkastílusom. Fellángolásokban szeretek dolgozni, így ezekhez a fellángolásokhoz alkalmazkodom. Amikor érzem a motivációt, rögtön nekifogok és dolgozok addig, amíg el nem fogy a kitartásom és a koncentrációm. Utána pihenek. Csinálok valami stimulálót és készítem fel magam a következő körre. Ha ehhez sok idő kell, időben elkezdem. Nem nagy dolgokkal. Apró előkészületekkel. Ha tudom, hogy a végén úgyis az utolsó pillanatokban fogom megcsinálni akármilyen oknál fogva, megajándékozom magam azzal, hogy előre megcsinálok néhány fontos lépést, ezzel segítve a véghajrát. A lényeg az egész munka végéig, hogy őszinte légy magaddal, ellenőrizd magad, tudatosan, valamilyen formában oszd be a munkát és nem utolsó sorban, akard csinálni azt amit csinálsz. Lásd be, hogy az elvégzése miért fontos és ezt tartsd szem előtt, folyamatosan. És ha ez nincs meg.. akkor miért is csinálod? Ezen talán érdemes néha napján elgondolkodni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük