🕑 Olvasási idő: 1 perc

A szobában kicsinyke gyertyaláng remeg,
Betöltve a hideg, félhomályos teret.
Sötét asztal lapján e megkezdett sorok
Búcsúznak a nyártól, s kinn már az ősz kopog.

Letelt az idő, elmúlt ez a hosszú nyár,
De tudom, hogy jövőre majd egy újabb vár…
Tudom, de még fáj a szép napok emléke,
A langyos eső, és a hűs szél érzése.

Elment, s nem búcsúzott levéllel, se szóval,
De még ott van, ajkamon ég tüzes csókja!
És emléke gyakran elkísér utamon,
S szép mosolyát látom a csillanó harmaton.

Fáj, hogy így elrohant, helyt adva az ősznek!
Hiába szép, nem vidít a tarka szőnyeg.
Én az ő meleg ölelésére vágyom,
De tudom: a nyár elment; ez csupán álom.

Fájdalmas a búcsú, összeszorul szívem,
De beköszönt az ősz ezer pompás színben,
… elmúlást rejtve a tarka köntös mögé,
Hisz ez az óra a hideg, nedves ködé.

Bánatos esővel távozott egy estén
– Haldokló napsugár és gyengülő napfény –
De tudom, hogy ennek így kellett lennie,
Hiába úgy, mint kinek nem maradt semmije….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük