Ha mese, akkor a legtöbb embernek szerintem a Walt Disney által létrehozott csodavilág jelenik meg érdekes karaktereivel a szeme előtt. Biztos ha meghallod, hogy Disney rögtön a kedvenc mesefilmedre asszociálsz, amivel gyerekkorodban keltél, feküdtél, ebédeltél és még sorolhatnám. Neked is vannak kedvenc dalaid, amit kívülről fújsz. Ha megkérdezem, hogy Hakuna Matata, te tudod, hogy ott a haza, hol a kaja, vagy hogy az Ohana azt jelenti, hogy család, illetve azt is tudod, hogy ezer színnel száll a szél. De vajon gondolkodtál azon, hogy a fő karakterek mellett lévő szereplőknek – akikről azt hihetjük, hogy csak azért kellenek a történetbe, hogy legyen egy-egy segítő jobb kéz, vagy éppen egy humoros balga, aki megoldja a feszült helyzeteket- milyen indítékuk lehet a történetben? Nos, én igen. Lássuk is őket sorban:

A kis hableány

Ugye a fő szál, hogy egy 16 éves sellő beleszeret egy hercegbe, a hangját odaadja az óceán boszorkányának, hogy ember lehessen. Bonyodalom, tetőfok, aztán ásó-kapa-nagyharang. Eric, Ariel, és Ursula karakterét ismerhettük meg jobban, aztán tudunk még annyit, hogy van egy éneklő rákunk, aki végig Ariel mellett marad, egy gyáva kis halunk.
Ficánka megtanít minket arra, hogy hiába vagyunk bátortalanok, vannak bizonyos helyzetek, amikor el kell hagynunk a komfortzónánkat.
Sebastian megtanít minket arra, hogy sok beszédnek sok az alja, illetve vannak bizonyos alkalmak, amikor mi magunk vagyunk az akadályai annak, hogy fejlődjünk.( Tehát vannak bizonyos szabályok, amiket saját magunknak állítunk, és ezeket nem merjük megszegni. Éppen ezért tudatosítanunk kell, hogy ezek nem kőbe vésett dolgok.)

 

Herkules

Az alapsztori, hogy Zeusznak és Hérának megszületik a gyermekük Herkules, akiről kiderül a jóslatok miatt, hogy ő az egyetlen, aki keresztül húzhatja Hádész számításait a világuralmi projektjében. Éppen ezért a sötét nagy úr (nem, nem Star Wars, báááár…) emberré akarja őt változtatni, hogy végezzenek vele, de ez a kísérlete balul sül el. Herki életben marad, felnő, szerelmes és hős lesz.
Az útja során olyan meghatározó karakterekkel találkozik, mint például Phil, aki egy alacsony, szőrös seggű szatír, akinek nincs szerencséje a nimfáknál. Mégis mit tanulhatunk tőle?
Az ő célja az életben az volt, hogy kinevelje a hősök hősét, de minden próbálkozása ellenére sem sikerült. Éppen ezért lecsúszott, elhagyta magát és a polcra tette az álmát. Félt a kudarctól és a megaláztatástól, így nem akarta elvállalni Herkules képzését sem. Nem ismerős ez a szituáció? Sokszor vagyunk mi is így. Vannak dolgok az életben, amit szeretünk csinálni, de vannak olyan időszakok is, amikor úgy érezzük, hogy semmi sem sikerül. Ilyenkor szoktunk mi is egy szőrös seggű szatírrá válni, de muszáj megpróbálnunk újra, és újra, és újra, és újra. 

Szépség és a szörnyeteg

Ez elmondja történetet


Itt rengeteg mellékszereplő van: van egy házsártos vekkerünk, egy Casanova gyertyatartónk, egy bölcs kannamamánk, egy nagyképű vadászunk, egy flúgos feltalálónk, és egy faszányos kis törött csészénk, akit mi Csészikének hívunk.
Csészike a legkisebb, kihagyják ők a nagyok dolgából, nem kap kellő figyelmet, mégis ő az, aki kiszabadítja Belle-t és édesapját a pince fogságából, mert nem az határozza meg, hogy milyen erős a karod, hanem az, hogy van-e egy favágó kombájn a közelben.(Ez csak vicc volt.)

Shrek

Bár a Shrek nem Disney alkotás, de úgy gondolom, ettől még ez is fontos mese – amellett, hogy sokaknak a Shrek is nagy kedvence.
Nagy, zöld, mogorva és fülzsírból csinál gyertyát, egy mocsárban él, kiszabadít egy királylányt, akiről kiderül, hogy mégsem olyan szende szépség, mint amilyennek tűnik.
Shrek segítője Szamár, aki bár idegesítő, szószátyár, és mindenki haszontalannak tartja (még sokszor a legjobb barátja is), ezek ellenére mégis kiáll a másikért, ha igaznak véli az ügyet.

Ha szeretnétek még ehhez hasonló cikket olvasni, illetve több mesét kielemezni, azt jelezzétek nekünk kommentben. 🙂  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük