A világ 5. legszebb szigete

🕑 Olvasási idő:  4 perc  
Santorinit, egyes magazinok szerint a világ negyedik, mások szerint viszont csak hatodik – tehát átlagolva ötödik – legszebb szigetét a görögök csak az Égei-tenger gyöngyszemeként emlegetik. A turistaparadicsom titka az, hogy egy eredetileg kör alakú hegyként emelkedett ki a tengerből, a közepén található vulkán azonban kitört, leszakadt, majd elsüllyedt, így egy lagúnát képezve a földdarab közepén.


Odaút

Családommal idén nyáron Santorinit választottuk nyaralásunk helyszínéül, és bár a sziget annyira apró, hogy a legtöbben csak egy-két napot töltenek el rajta, mi egy teljes héten keresztül itt pihentünk.

A zátonyszerű földdarabra kicsiny hazánkból két módon lehet eljutni: az ember vagy az úti céltól kétszáz kilométerre fekvő Athénból, komppal, vagy pedig Bécsből, repülővel érkezik. Mi utóbbit választottuk, így a görögországi kalandokból kimaradtunk, ráadásul a repülőnk is három órát késett, amit a légitársaság egy öt eurós italkuponnal igyekezett kompenzálni. Miután a gép leszállt, egy apró, omladozó épületbe terelgettek bennünket, ahol nem volt más, mint a bőröndöket körbe-körbe utaztató futószalag, és egy kávéautomata.

A reptérről egyébként még annyit, hogy a kifutópálya rövidsége miatt a rajta történő fel- és leszállás így, laikus szemmel elég hátborzongató volt, valamint az intézmény felszereltsége sem nyugtatott meg teljesen. Hazafelé menet már alkalmunk nyílt a teljes épületegyüttesen végigtolakodni, ami annyit jelentett, hogy nemhogy ülőhely nem jutott, de a negyven fokban bőröndökkel várakozó utasok egy vidéki, szocreál vasútállomáson érezhették magukat. Egyszerre ugyanis legalább három járat indult, a beszállókapuk pedig egymástól két méter távolságra elhelyezett, egyszerű ajtók voltak és a szabadba vezettek. Büféből is csak egyetlen egy akadt, aminek sem asztalai, sem pedig raktára nem volt. A kartondobozokban tárolt chipsek és üdítők a bódé mellett tornyosultak, amiket a hatalmas tömeg miatt egyesek (én) székeknek használtak.

Még egy jó kis sztori: miután átjutottunk a „kapukon”, felszálltunk egy leselejtezett volánbuszra, ami a repülőhöz volt hívatott szállítani minket. Épp, hogy elindultunk, de már azonnal meg is kellett állnunk, mire az izzadt utasok dominóként borultak egymásra. Nézelődtünk, nyújtózkodtunk, hogy lássuk, mi történhetett, és az a hihetetlenül abszurd jelenet tárult a szemünk elé, hogy a pocakos sofőr lebattyogott járművéről, megragadott egy a bőröndszállító targoncáról leesett és az út közepén hagyott csomagot, majd a betont szegélyező susnyásba hajította. Ezután mentünk is tovább.


Magáról a szigetről

Amint megtettük első utunkat itt, rájöttünk, milyen apró is a terület valójában. Szállodánk sofőrje kijött értünk a reptérre, és a földdarab egyik felében fekvő fővárosból húsz perc alatt az ellentétes csücsökbe szállított minket.

A hotelunk maga tengerparti részen állt, ahol kilométeres hosszúságban napernyős ágyak és éttermek sorakoztak. A fekete homok, ami mindent beborított délre olyan szinten felmelegedett, hogy papucs nélkül lehetetlen volt járni rajta. Sajnos élővilága nem nagyon volt a partszakasznak, mindössze félelmetesen sovány macskákkal és az éttermekhez szoktatott kóbor kutyákkal lehetett találkozni, akik így talán nem tűnnek túl barátságosnak, de valójában imádnivalóak voltak.

Az emberek mindenhol (kivéve a főbb látványosságok közelében, ahol igyekeztek átverni) nagyon kedvesek voltak, a legtöbb étteremet családilag üzemeltették és a nagypapától kezdve a tizenéves dundi kisfiúkig minden családtag jelen volt a vállalkozás életében. Gyakran előfordult velünk, hogy, ha beültünk valahova, a cég rangidős vezetője odajött hozzánk cseverészni. Mivel magyarokat nem igen láttak még arrafelé, minket két pincér is franciának nézett. Mi magunk csak egyszer találkoztunk honfitársakkal, amikor a főváros Váci utcájában sétáltunk, és egy nő épp ráordított párjára, hogy „bazdmeg Antal!”. Különben leginkább amerikaiak és görögök nyaraltak arrafelé.

Az árak már kevésbé voltak barátiak, hatvan euró alatt például lehetetlen volt megebédelni. A kisboltokban is horror összegekért tudtunk vásárolni. A sziget összesen egy darab supermarkettel büszkélkedhetett, ami egy közepes méretű Sparnak felelt meg, és lehetetlen volt a közelében parkolni, mert mindenki itt töltötte fel készleteit.

Ami viszont a legjobban tetszett, szintén a terület kis méreteiből fakadt. A turisták quadokat, motorokat vagy alacsony fogyasztású autókat béreltek, ezért mi is így tettünk, és bármerre indultunk, öt percen belül mindig a tenger mellett kötöttünk ki. Rengeteg volt a kiépített, napozóágyas partszakasz, de magányos öblöket is találtunk. Olyan meleg volt, hogy óránkénti fürdés nélkül nem nagyon lehetett kibírni. Ruhából sem volt értelme sokat csomagolni, én nagyjából két rövidnadrágot, három pólót, és hat fürdőruhát hordtam felváltva.

A helyiek határtalan lazasága pedig mindent vitt. Egyik reggel apámmal nekiindultunk quadot bérelni, hisz ez sem maradhatott ki a nyaralásból. Elgyalogoltunk hát a hozzánk legközelebbi motoros-autós úriemberhez, aki egy csicsás ház teraszán, szabályszerűen fehér atlétában – ez valami egyenruha lehetett náluk, mert bármerre mentünk, az összes eladó így nézett ki –, egy karosszékben üldögélt.

 – Which quadro do you need? – kérdezte ő.

 – The most dangerous looking one for twenty euros – mondtam én.

 – No problemo. – És a pasi előhozott egy óriási, fekete izét, amiről hiányzott egy fél lökhárító, de cserébe az elejére vicsorgó arcot festettek.


Látványosságok

A görögök mélyen vallásos emberek, így mint mindenhol az országban, itt is rengeteg fehérre meszelt, kék kupolás kápolnát lehetett látni. A leghíresebb ilyen épület mégis talán a sziget legmagasabb pontján található apátság volt, ahol még éltek és dolgoztak is szerzetesek. A hegyre vezető út nagy részét kocsival tettük meg, sétálva mindössze pár lépcsőn kellett felmásznunk, ami abszolút megérte. A kilátás innen volt messze a legszebb, maga a templom pedig apró belseje ellenére is gyönyörű volt.

A legenda szerint a santorini vulkán kitörése akkora földrengést keltett, hogy hatását még Krétán is érezni lehetett. Ennek következtében szakadt le a sziget belseje, és keletkezett az a hatalmas kőfal, ami miatt az Égei-tenger gyöngyszeme olyan felkapott lett. A szakadék oldalába vájt keskeny, kacskaringós úton lehetett eljutni az egyetlen kikötőbe, ezen pedig személyautók és kamionok is egyaránt közlekedtek – néha kicsit gyorsabban is, mint azt szerintem kellett volna.

Innen indultak járatok a vulkán maradványaihoz, melyek kis szigeteket alkottak, mi azonban a negyven fokos hőség miatt ilyenre nem váltottunk jegyet. Helyette a híres Perissa beachen pihentünk, ahol nem szabadott volna annyi mojitot inni, mert egy pohár ebből tizenhárom euróba került.

És, hogy mi az, ami Santorinit végül a világ ötödik legszebb szigetévé tette?

Igen, a legjobb részt hagytam utoljára. Oia városa egy sziklaszirtre épült, ezzel pedig megannyi naptár lapjaira és többek közt egy sajtkrém márka fedelére is rákerült. Szerintem mindenki számára ismerős a kép a hegyoldalról, melyet hófehér egymás tetejére felhúzott luxusvillák és apartmanok borítanak, akinek azonban nem, annak csatolok róla egy amatőr képet.

Mikor mi erre jártunk, szinte mindenki a naplemente miatt érkezett, a tetőteraszos kávézók ezért horror összegeket voltak képesek elkérni, hogy minél jobb szögből mutassák meg az alig fél órás eseményt. Mi kicsit csórók voltunk, szóval egy parkolót választottunk a természeti csoda megfigyelésére, és így sem csalódtunk. A dolog egyetlen hátulütője a hatalmas tömeg volt, ami az apró városba és a csekély mennyiségű szuvenír boltba tömörült.

Az egész út alatt mindössze két sérülést szereztem (egy kutya kiharapott a kezemből egy darabot, amikor meg akartam simogatni, aztán belerúgtam egy rozsdás szögbe) ami hozzám képest óriási fejlődés. Számomra ez az egy hét fantasztikus nyaralás volt, amiért nagyon hálás vagyok a szüleimnek. Csak ajánlani tudom Santorinit, egyszer mindenki látogasson el ide, aki teheti!

(Az utazás további képei megtalálhatóak az Instagramomon)

 

Hasonló bejegyzések

Teszt

🕑 Olvasási idő:  < 1 perc  

Szólj hozzá!

miszi-inverted-colors2

Havi Miszi

Ha tetszik ez az egész, amit csinálunk, jó hírünk van: jelenleg nap mint nap azon (is) dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikből igazi, vérbeli "Miszis" lehet. Akár Te is lehetsz a következő ilyen!

Legyél Te is Miszis!

Toborzóink nagy valószínűséggel jelenleg is jelentkezéseket olvasgatnak - a Tiéd is nagyon szívesen fogadjuk, ugyanis nemrég tagfelvételt hirdettünk! Keressük az új Misziseket.

A Miszi Online egy online művészettel, kultúrával, kifejezetten irodalommal foglalkozó magazin.

Központi e-mail cím: info@misziart.com

Az oldalon található irodalmi alkotások a Miszi Online szerzőinek saját szellemi termékei (ellenkező jelzés ellenében), azokat szerzői jog védi.

Támogatás

Rólunk

Impresszum

Elérhetőségek

Adatvédelmi nyilatkozat