🕑 Olvasási idő: 3 perc

Alig hiszem, hogy van még olyan ember ebben az országban aki még nem hallott a Mindenkiről, a legújabb Oscar nyertes magyar kisfilmről, melyet Deák Kristóf rendezett. Erről a kisfilmről szeretném megosztani veletek a véleményemet, kiemelve a tanár-diák viszonyt, a tanári etikát és a tanárnak a legfőbb szerepének egyikét: a személyiség és képesség fejlesztésének feladatát, valamint a közösséget, mint erőt.

 

Bevallom, számomra ez a film nagyon szomorú volt, azt is megmagyarázom, hogy miért. Azért, mert eszembe jutott az a sok Erika néni, aki tovább folytatja azt, amit a filmbéli elkezdett. Mert tekintsük csak át, hogy mit is tett ez a tanár a gyerekekkel, és mit váltott ki belőlük ez a folyamat. A főszereplőink egyike, Zsófi szeret énekelni, így csatlakozik új iskolájának énekkarához, ami "mindenkit szeretettel vár". Aha, nem. Mivel Zsófi nem ért fel az Erika néni által támasztott elvárásokhoz, az énektanár azt mondta neki, tátogjon inkább. Felmerül a kérdés, hogy ennyi erővel miért is nem mondta neki Erika azt, hogy ne legyen kórustag? Ehhez meg kell néznünk Erika néni személyiségét közelebbről is:

A filmből kiderül, hogy ő az egyik legnépszerűbb a tanárok között, hiszen fiatal, csinos,  jófej, és "odafigyel mindenkire" (Lizának ez a jelenete egyébkén tökéletesen tükrözi azt, hogy a diákok mit várnak el egy jó tanártól). Tipikus ajándékosztó tanár, erre utal a csoki is, amit a próbák végén mindig megkap minden kórustag. Igen, de mindez csak máz. Nézzük azt, ami a tulajdonképpeni ellenséggé teszi őt:

Erika néni durva módon manipulatív. Mikor Zsófit tátikára ítéli, arra inti a kislányt, hogy ezt senkinek ne mondja el, mert különben a többiek azt fogják hinni, hogy ő nem elég jó. Ez azonban csak azt a célt szolgálta, hogy ne kelljen elküldenie Zsófit a kórusból, mert ugye a nagykórus csak sok emberrel mutat jól. Amellett, hogy érzelmileg zsarolja a diákot, ha kicsi túlzásokba akarunk esni az is ráhúzható, hogy biomasszát csinál a gyerekekből. A hasznuk az, hogy növeljék a létszámot, de énekelni nem hagyja őket. Másik példa az érzelmi zsarolásra: Mikor Liza rájön, hogy nem Zsófi az egyetlen, aki nem énekel, azt mondja, hogy "Ez nem igazság!".  Nagyon erőteljes példa ez a gyermeki őszinteségre és az igazságérzetre, aminek úgy gondolom nem nagyon akad párja. De Erika néni mossa magát: Az nem lenne igazságos, ha csak az olyan tehetségesek szerepelhetnének a kórusban, mint amilyen te vagy, Lizácska. Így ők is elmehetnek a nyereményútra, úgy gondolod, hogy ők nem érdemlik meg?

Foglaljuk össze, hogy mit vett el eddig ez a "tanár" a diákjaitól: Az önbizalmukat azáltal, hogy nem hallathatják a hangjukat. Megvan az a jelenet, mikor Zsófi magának énekelgeti a Pál Kata Pétert? A tükör felé fordulva már csak tátog, Erika néni elvette a hangját. Elvette még a véleményformálás jogát is azáltal, hogy manipulatív módon Lizát saját maga ellen fordította. Egy tanárnak az lenne a feladata, hogy a személyiséget fejlessze, és nem az, hogy aláássa azt.

De a film egyik legerőteljesebb mondanivalója: A közösség ereje. Rengeteg olyan cikket láttam, amely a politika irányába tereli ezt a mondanivalót, és nem is mondom azt, hogy nem lehet abba az irányba elmenni, de én mindenképp megmaradnék az osztályterem falai között. A kisfilm kegyetlenül pontosan eltalálta azt, hogy mi az az erő, amivel minden tanárnak számolnia kell: A közösség. Visszakanyarodtunk a gyermeki igazságérzethez és őszinteséghez. A verseny napján egymásba kapaszkodva, "parancsszó" ellenére mind némán tátognak. Igazságosság: Vagy mindenki, vagy senki. Ez a cselekmény csúcspontja, mikor Erika néni is kiesik a jófej tanár szerepkörből, és kirohan a színpadról. Ekkor kezd el Liza énekelni. Nem véletlenül ő az, aki először megszólal, és nem arra gondolok, hogy azért, mert ő a legtehetségesebb.

Liza a hős a történetben. Az, aki felszólal a többiekért, aki megvédi a gyengébbeket, és aki kiáll a társaiért. Liza bátor, igazságos és jó barát. Zsófi a kirakós másik darabkája, ő maga az áldozat, akiért Liza felelősséget érez. Azonban Ő az ész is, az ötletgazda, aki miatt a kórus nem énekel hangosan. De én akkor is állítom, hogy Liza bátorsága nélkül ez az ötlet lett volna a füstbe ment terv.

A tanulság tehát az, hogy soha nem becsüld le egy közösség erejét, még akkor sem, ha úgy gondolod, hogy népszerű vagy a társaságot tekintve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük