🕑 Olvasási idő: 5 perc
  • Szerző: R. Bianka | Kategória: Cikk, Élménybeszámoló


Közérdekű közlemény: rohamosan közeleg a nyár. Yey!
Mégis, mi a nyár? Egy forró évszak, ahol ha éppen nincs Noé által megirigyelt özönvíz, akkor a haverokkal lazulhatsz a vízparton, dől a kaja-pia, elruccantok valami mediterrán helyre, táboroztok, vagy elmentek az egyik fesztiválra, ahol a szabad ég alatt ereszthetitek ki a gőzt egy-egy sör mellett vadonatúj ismerőseiddel.

Bizony ám! Az országunk nem csak a szép nőiről, a zsíros ételeiről, és a furcsa kormányunkról híres, hanem a fesztiváljainkról is, amelyek nagyon sok embert vonzanak határon innen és túl. Fiatalok százai, sőt ezrei igyekszik, hogy valamelyikre eljusson, legyen az a VOLT, a Sound, az EFOTT, a Hegyalja, a Campus, a Sziget, a SZIN, vagy akár a Vidor, de még sorolhatnák. Valljuk be, ezek hatalmas élmények, és mindenkinek legalább egyszer el kellene jutnia egy ilyen rendezvényre. Sokan sajnos tévhitekben élnek, és szentül meg vannak győződve arról, hogy ezek az események a fertő melegágya, ahol száz pap is kevés lenne ördögűzés szempontjából. Ez nem így van. Aki ezt hiszi, saját magát fosztja meg az örök élményektől, az új barátságok születésétől, a kedvencekkel való lepacsizástól. Persze, itt is vannak bunkó tahók, de minek barátkozol bunkó tahókkal? Részlet kérdés. Nem is igazán a fesztiválokról szeretnék beszélni, hanem magukról a koncertekről, a fellépők tömegéről, hogy mégis miért jó ez?


Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, illetve beszélgettem erről a témáról, akik szerint teljesen feleslegesek a koncertek, mert Youtube-on sokkal élvezhetőbb a zene, mert nem szenvednek halláskárosodást, nem kell az izzadt tömegben heringként ugrálnia, nem kell attól félnie, hogy leöntik sörrel, ne adj Isten, neki támadnak, verekedés tör ki teljesen indokolatlanul a móka kedvéért, csak mert máshogy nem tudják azt a hatalmas adrenalin löketet kiadni magukból, plusz ugyebár viszonylag az ingyenes és sokkal kényelmesebb. Nem kell feszengeni a tömegben és szorongani, hogy ha énekelni szeretnél, vagy tombolni, akkor valaki leszól. Persze, az sem mellékes, hogy sok előadó a modális hangsorokkal sincs tisztában, és hangjának szépségét a technika ördögeire bízzák, és előfordul, hogy ha élőben mégis playback nélkül kell megszólalnia, akkor az teljes mértékben kiábrándító. "Egy hivatásos előadóművésznek az élő koncertek elengedhetetlenek. Annak ellenére, hogy mindenki hibázhat, ne a képzetlensége legyen már a hiba." Sokaknak azért is derogál a koncerti lét, mert egyből arra asszociálnak, hogy egy hánykódó tömeg, akiknek a szervezetében a lábujjkörmüktől a hajuk végéig alkohol folydogál, és ő nem ilyen közegből jött.
Kérdezem én, ha esélyt sem adsz magadnak, akkor hogyan is alkothatnál konkrét véleményt erről? Tisztában vagyok azzal, hogy milyen az interneten koncert közvetítést nézni. Az újévi Quimby koncertet a székemről ülve figyeltem a kandalló mellett és egyszerűen fájt a szívem azért, hogy ott legyek. Hogy miért? Mert egyáltalán nem olyan ülve nézni, és hallgatni, mint ott lenni, és valaminek a részévé válni.

R. Bianka szerkesztő az első sorban tombol ;)
R. Bianka szerkesztő az első sorban tombol 😉 Forrás: Az igazi Romkocsma (Facebook)


Amiket a koncerti közvetítésekből látsz, és azt hiszed, hogy az maga a csoda, akkor a hipnózis negyedét sem érzed igazából, hiába hiszed azt. Egy koncerten részt venni egy dolog, de egy másik élvezni azt. Saját magunkat korlátozzuk ezeken az eseményeken, ezért nem is járunk igazából egyedül, hanem mindig belerángatjuk az egyik barátunkat, vagy a komplett baráti társaságunkat, és ez így van jól. Egy koncertben nem azt kell meglátnunk, hogy egy csapat fura szerzet virnyókol és jávorszárvas párzási táncát megirigylő mozdulatokat csinál, hanem azt, hogy egy a célunk igazából. Hogy egy csomó ember azért van itt, hogy egy-két órára kizárja a gondjait és jól érezze magát, hogy örüljön, érezze azt, hogy nincs egyedül, együtt vagyunk. Egy csapat idegen, akik egy családdá olvadnak, ahogyan együtt éneklik a dalokat. És ki a keresztapa? A don? Az előadó, zenekar, akiért összegyűltünk, aki mindent megtesz a mi boldogságunkért. Kérdez, nevet, énekeltet, rád kacsint, megszólít, leül melléd, kezet ráz veled a koncert alatt, neked dobja a dobverőjét, vagy a pengetőt. Rávesz, hogy karold át a melletted lévőt, és akaratlanul is elmosolyodsz, amikor egy vad idegen a füledbe súg, megborzongsz és rájössz, hogy ezt rohadtul élvezed, mert felszabadultnak érzed magad. És miért is érzed magad ennyire jól? Mert a dalok rólad szólnak. Akkor, ott, érzed, és átéled. Látod a társaidat, ahogyan könnyes szemmel, szinte katartikus állapotban néztek a színpad felé és énekelitek együtt a Bájolót, vagy éppen együtt mosolyogtok szomorkásan, hogy ez mennyire jó, jó, jó, jó, de jó nektek, ordítotok, hogy Kurva élet, vagy toporzékoltok, hogy Apu vegye meg a várost.


Egy zenész szeme megtelik könnyekkel, amikor látja, hogy az ő zenéje miatt bújtok össze, nevettek egymásra, mert neki nincs annál jobb, hogy az üzenete eljutott hozzátok. Sokan mondták, hogy egy jó koncert akkor lesz igazán jó, ha az előadó odateszi magát. De mi is kell ehhez? Kellő mennyiségű sörike? Esetleg valami hangulatjavító vigyori kapszula? Nem. Ti, jobban mondva mi kellünk nekik, hisz számukra mi vagyunk a drog. Képzeljétek már el, ha ezer karót nyelt manus állna ott és vérben forgó szemekkel állna a színpad előtt. Még a közönségnek is meghűlne a vér az ereiben, nem hogy egy, vagy akár egy hat tagú zenekarnak. Ha látják rajtatok, hogy ott vagytok, elengeditek magatokat simán megy minden, hiszen te vagy a drog a zenekarnak. Voltam olyan koncerten, ahol senki sem állt a színpad előtt. A barátnőmmel mi is tisztes távolságból figyeltük az eseményeket, a sátorban szinte senki sem volt. Láttam a megrökönyödést az énekes az arcán, de azért mi rámosolyogtunk, és megtapsoltuk őket, aztán felcsendült Bon Jovi klasszikusa, az It's my life, és atombombaként berobbantak az emberek, és mindenki megélte a pillanatot. A kezdeti nehézség és feszkó feloldódott, és a banda is fellélegezve haladt a csúcs felé.

Szerkesztőségünkben többünk által is szeretett Nightwish a Sportarénában
Szerkesztőségünkben többünk által is szeretett Nightwish a Sportarénában


Egy koncerten részt venni nem csak annyiból áll, hogy bepasszírozod magad a tömegbe és eggyé válsz velük, hanem számtalan lehetőség kínálkozik. Új emberekkel találkozol, és ki tudja? Egy közös kedvenc már jó pont, lehet ott van a leendő legjobb barátod, vagy a szerelmed, de az is lehet, hogy először és utoljára találkoztatok, és később róla szólnak majd az egyszer volt mesék. Ki tudja? De ezek mellett természetesen ott van az, hogy egy kis türelem árán, de találkozhatsz a kedvenceddel, akik jobb híján normálisak, és örülnek, ha odamész hozzájuk pacsizni. Olyan ez, mint a szenteste. Vársz egy csodára, tűkön ülsz, és amikor átölel, puszit ad, vagy kezet fog veled és még meg is hív egy sörre? Na az! Az a mennyország! És ilyeneket hagysz ki! Nem szabad kötelezővé tenni, és nem is akarom rátok erőltetni, hogy húzzatok el koncertre, de megpróbálni ér, legalább egyszer, és hagyd, hogy jól érezd magad, hiszen:


"We Are One
We are strong together in one, hey!
Celebrate An diugh’s son
Let the moon make the wolf cry
Leave alone the fear in dark
Now you can’t feel the pain, not anymore
In your glittering crystal bones
Cause you got the key to deed
It’s your clean soul
Cause you know the speech of the universe."
( Köszönöm a segítséget Elizának, Kittinek, Rékáknak, Ancsának, Áginak, Petrának, Luinak, Márknak, Pistinek. )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük