Legszörnyűbb színházélményem

🕑 Olvasási idő: 2 perc

A színházba járás egy igazi kultúr esemény az emberek életében. Normálisan felöltözünk, időben odaérkezünk, elfoglaljuk a helyünk és izgatottan várjuk az előadást. A végén hatalmas tapssal ismerjük el a színészek, a rendező és minden ember munkáját, aki valamit is hozzátett az adott darabhoz. No de mi van akkor, ha az adott műsor egyáltalán nem nyerte el a tetszésünk, sőt kifejezetten úntuk, utáltuk stb?

Nem régiben a Nemzeti Színházban jártam, megnézni a Csongor és Tündét. Szóval beültem az osztálytársaimmal a darabra. Voltak előzetes ismereteim a törénetről, hisz mégiscsak a magyar irodalom egy nagy művéről beszélünk. Nem azt kaptam, amit vártam…

Az első felvonás még egészen jó volt. Voltak furcsaságok, de még tudtam figyelni, habár már ennek se volt teljesen rendben a történet vezetése. Össze-vissza kuszaság volt az egész. A második felvonásból meg egy óriási nagy paródiát csináltak. A sztori követhetetlen volt, unalmas, gáz. A szerencsétlen néző hiába próbálta érteni.

A színészek szörnyen túltolták. Azt hiszem nekik nem magyarázták el, hogy néha a kevesebb több. Voltak részek, amikor úgy éreztem, hogy ők maguk is alig várják, hogy vége legyen. Persze ebben benne lehetett, sőt biztos benne volt a rendezői utasítás is.

Az előadókhoz szorosan kapcsolódik a hangosítás, a zene. Vagy nem lehetett hallani, amit mondanak, vagy olyan hangos volt, hogy megsüketültünk tőle. A legkiakasztóbb pedig az volt számomra, hogy fogták és egy komoly jelenet közepébe beraktak egy Pálinkadal-szerű dalbetétet. Zseniálisan elrontották azt is, ami jó lett volna..

A díszlet csodaszép volt, de az is túl volt tolva. Szerencsétlen színészeknek egy folyamatosan mozgatott valamin kellett helytálniuk, úgy hogy ne essenek pofára. Arról nem is beszélve, hogy le volt szórva a színpad egy jó része homokkal, ami miatt remekül csúszhatott is. Képesek voltak egy csomó homokot odatenni egy körülbelül másfél perces jelenetért, amiből úgysem láttunk semmit.

A ruhák sem tetszettek különösebben. A Tündét játszó hölgyre hatalmas nagyok voltak.  Csongoron, pedig a végére egyre keveseA kép csak illusztrációbb maradt (ennek semmi funkciója a darab szempontjából).

Összességében tehát, túl vagyok életem legrosszabb színházi élményén. Egyszerűen nem, azóta sem tudom megérteni, hogy miért járt a vastaps. Mire fel? Őszintén szólva, talán egy nagyon picit tapsoltam, de semmi több.

 

 

Hasonló bejegyzések

Teszt

🕑 Olvasási idő: < 1 perc

Szólj hozzá!

miszi-inverted-colors2

Havi Miszi

Ha tetszik ez az egész, amit csinálunk, jó hírünk van: jelenleg nap mint nap azon (is) dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikből igazi, vérbeli "Miszis" lehet. Akár Te is lehetsz a következő ilyen!

Legyél Te is Miszis!

Toborzóink nagy valószínűséggel jelenleg is jelentkezéseket olvasgatnak - a Tiéd is nagyon szívesen fogadjuk, ugyanis nemrég tagfelvételt hirdettünk! Keressük az új Misziseket.

A Miszi Online egy online művészettel, kultúrával, kifejezetten irodalommal foglalkozó magazin.

Központi e-mail cím: info@misziart.com

Az oldalon található irodalmi alkotások a Miszi Online szerzőinek saját szellemi termékei (ellenkező jelzés ellenében), azokat szerzői jog védi.

Támogatás

Rólunk

Impresszum

Elérhetőségek

Adatvédelmi nyilatkozat