🕑 Olvasási idő: 3 perc
  • Szerzők: H. Renáta, L. Tibor, R. Bianka | Kategória: Cikk, beszámoló

Április 11, avagy ünnepeljük meg, hogy hazánk egyik legnagyobb és legismertebb és legtöbbre becsült írója, idén 111 évvel ezelőtt, megszületett.
József Attila születésnapján, pár éve elkezdődött egy „Posztolj verset az utcára” kezdeményezés is, a többi színes program mellett.

Pár barátomnak mondtam, hogy verset fogok posztolni.
Egyből néztek rám csodálkozva, hova, Facebookra?
Mert hát a posztolásból miért is ne asszociálnának egyből arra.
Szeretném még megemlíteni, az elején a dolgoknak, hogy nem csak József Attila, hanem Márai Sándor, szintén kiemelkedő költőnk is április 11-én született, csak ő 5 évvel hamarabb.

Doloren posztolta vers Tatabányán
Reni által posztolt vers Tatán

Lakhelyem miatt, sajnos nem tudtam nagyvárosban járni az utcákat és ragasztani oda, ahol csak helyet találtam.
Tatán és Tatabányán viszont lelkesen raktam ki villanyoszlopokra, padokra, és még más egyéb, talán furcsa helyekre.
Az iskolámtól a buszvégig vezető úton elég sok minden meg lett szentelve. Ezután a buszra is kitettünk kettőt, majd Tatabányán folytattam utam a Vértes Agórája nevezetű épületig vezető úton.
Érdemes nyitott szemmel járni!

Ha nem csak a versek posztolását, hanem a költészet napját is érintjük, Tatán nagy hagyomány, hogy a város különböző pontjain diákok, gyerekek, verset mondanak. Azonos, eltérő időben.
Nálunk így emlékeznek az emberek!
Továbbá idén a város könyvtára, laminált lapokat helyezett ki a város híresebb helyeire. A tóparton kettővel is találkoztam, sőt, még az iskolánkba is elhelyeztek egyet a bejárat előtti padon.

– H. Renáta


Számomra öröm volt látni, hogy egyre fontosabb nappá válik a költészet napja, és egyre több esemény, akciót szerveznek e köré. Még ha nem is vettek részt rajta, de így legalább azok az ismerőseim is ismerik ezt a napot, akiket abszolút hidegen hagy a költészet és az irodalom (szörnyű emberek vesznek körül, tudom).

Reasy által kitett vers Szegeden a Zápor-tónál
Tibi  által kitett vers Szegeden a Zápor-tónál


A cikk főként a "Posztolj verset az utcára!" nevezetű programra koncentrál, hiszen én magam is ezen tevékenykedtem leginkább itt Szegeden. Másik két Miszis írótársammal ellentétben én bajtársak nélkül vágtam bele ebbe a gerillaakcióba: biciklire pattantam, és belekezdtem a város tapétázásba – enyhe túlzással. Összesen 8 verset posztoltam Szegeden. Négyről készítettem képet is. Ezekből három állapotát ellenőriztem másnap, de a gyurmaragasztók helyén kívül sajnos semmi nyomot nem találtam egyikről sem.

– L. Tibor


Költészet napja alkalmából a Miszis delegáció Debrecenben is tevékenykedett. Jobban mondva egy miszis, és "két hű csatlósa", egy magyar szakos btk-s, és egy szintén írogató vegyészmérnök. Felkerekedve a Nagytemplomnál az üvegpiramis oldalát árasztottuk el Rejtő Jenő, Radnóti, Csoóri, Herold Reni verseivel. Mivel még sok szabad felület volt, és még sok-sok csodálatos vers, ezért minden telefonfülkébe ragasztottunk egyet, a villamosra, a kollégiumba, vagy éppen egy békésen üldögélő és zenélgető társaságának a gitárja, miközben Ady egyik írását énekelték. ( Mondjuk ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy a vers mellé egy másik írás is került azzal a szöveggel, hogy "Fiúk lett három rajongótok…")

Remek érzés volt úton-útfélen versekbe botlani. Nagyon sok tehetséges ember írásait is olvashattam, és nagyon sajnálom, hogy sok helyen nem volt név. A jövőre nézve, annyit tudok tanácsolni, hogy aki erre adja a fejét, hogy ír, és megosztja a világgal, legalább valamilyen szignót találjon ki (ami nem csak egy K betűből áll), mert nekem vérzik a szívem, hogy egy újabb évet kell várnom ahhoz, hogy találkozzak ezekkel a csodákkal.

R. Bianka

További képek:

Szeged, Baktó környékén egy vers
Szeged, Baktó környékén egy vers
Radnóti vers Szegeden a
Radnóti vers Szegeden a “régi híd” lábánál.
Szegeden a SZEO pálya mellett
Szegeden a SZEO pálya mellett
Vers Londonban
Vers Londonban
Vers egy tatabányai cipőboltban
Vers egy tatabányai cipőboltban

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük