🕑 Olvasási idő: 2 perc

Karácsonyig az emberek hóért imádkoznak, de ahogy elmúlik az ünnep mindenki úgy várja az első simogató tavaszi napsugarakat, mint a Messiást. Ezzel persze nincs semmi gond, hiszen már nekem is elegem van ebből a szürke időből, ami az elmúlt pár héten beborította az országot. A legtöbbünk már a nyarat tervezgeti, hogy hová is menjen nyaralni, kirándulni, vagy éppen melyik hazai, illetve külföldi fesztiválon, fesztiválokon vegyen részt.

(A bejegyzés termékmegjelenítést fog tartalmazni… De csak egy kicsit… 😀 )

Én is nagyon sokat megadnék azért, hogy Somersby-t szürcsölgetve, lenge ruhában, egy tornacipőben sétálgassak még este tízkor is elkerülve azt, hogy belém fagyjon a Szentlélek is, és ha úgy adódna, nagyon élvezném, ha ilyen felszabadultan vehetnék részt egy szabadtéri koncerten. Van egy jó hírem. Ezt az álmot februárban sem kell teljesen feladni… (Na, jó, ilyenkor azért tanácsosabb forralt borral, vagy éppen forró csokival mászkálni, eszkimónak öltözve, vastag csizmával szelni az utakat, de ez csak részletkérdés.) Ugyanis februárban Miskolc főutcája megtelik emberekkel, árusokkal, és több helyszínen is különféle programok színesítik az eseményt. Ez az úgynevezett Kocsonya Farsang, amely az ország egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválja és vására. A rendezvény valamennyi szabadtéri programja ingyenes.

A fellépők skálája széles, az idősebbek ugyanúgy, mint a fiatalabbak megtalálhatták azt az előadót, akit kedvelnek, szeretnek, ismernek. Példának okáért Aradszky László, Ismerős Arcok Zenekar, Animal Cannibals, Happy Gang, Kozmix, Deniz, Copy Con, Paddy and the Rats és még sokan mások. Viszont azt meg kell említenem, hogy szerintem az előadók között nem volt meg az arány. Szerintem több, vagy éppen más zenekart is hívhattak volna, akiket a fiatalabbak jobban ismernek. (Bohemian Betyars, Bye Alex és a Slepp, Zaporozsec, Majka, Wellhello)

A hideg ellenére is rengetegen voltak. (Tipp: Ha szeretnétek koncert előtt megalapozni a hangulatot valahol, beülni beszélgetni valahová, akkor azt már hét óra előtt tegyétek, mert utána reménytelen. Kivéve a Forint… A Forint egy jó hely.) A Copy con és a Paddy and the Rats koncerten vettem részt.

Aki szereti az Irie Maffiát, Bob Marley-t, Belgát vagy éppen Manu Chao-t, nekik tudom a Copy cont ajánlani. Igaza laza, csukott szemmel élvezhető, gondokat az ágy alá seprős zenét tolnak. Persze csak mértékkel, if you know, what i mean… Khm…

Paddyék már egy ideje nagy szerelmeim, viszont a tavalyi kocsonyás bulijuk nagyon nem tetszett, viszont most kiengeszteltek. Az elején volt egy kis technikai malőr, de pikk-pakk áthidalták a fiúk és egy nagyon jó koncertet adtak. Szuper volt! Köszönöm! Max annyit tennék hozzá, ami inkább a közönségnek szól, hogy egy ilyen szabadtéri full ingyenes rendezvény azért nem olyan, mint egy klub koncert. Ezt csak azért mondom, mert az előttem álló körülbelül hatvanéves néni nem nagyon örült annak, hogy jobbról be akarták vonni a pogóba.

A kocsonyákról nem tudok véleményt mondani, mert nem igazán szeretem őket, viszont a hangulat nálam egy tízes skálán 9 volt.

Merem-e ajánlani? Abszolút!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük