Trolldemokrácia

🕑 Olvasási idő:  4 perc  

(Tuza Richárd beküldöt írása (uza.ichard2.0@freemail.hu))

Tudom jól, hogy sokan irtóznak mindenféle politikai témától. Ám kérem, hogy most jól figyelj ide kedves Olvasó, mert a te életedről lesz szó! Azt kérdezed, mi az a trolldemokrácia? Talán viccesen hangzik számodra ez az elnevezés. Pedig nagyon kifejező, és korántsem figyelmen kívül hagyható. Véleményem szerint a trolldemokrácia egy adott állam vezetésének a stílusa.


Egy új stílus

A fogalom teljesen újkeletű, de a jelenség már az emberiség kezdete óta jelen van. Nem csoda, hiszen

a trolldemokrácia egy tükör. Az adott társadalom szellemi és intellektuális állapotát tükrözi.

Persze ennek a megelőző hatásai szociológiai problémákban találhatók. Talán hasonlíthatnánk egy gyors, mindent elsöprő gátszakadáshoz, melyet bár sok jel előz meg, de amikor elszabadul a katasztrófa, azt már senki sem éli túl. Egy ország inkompetens vezetése ugyanezeket a károkat tudja okozni. Akkor következik ez be, amikor az emberek kiábrándulnak a politikából.
Ennek eredményeképpen egy olyan vezetőt vagy vezetőket választanak Hazájuk élére, akik teljes ostobaságokat is állíthatnak, mindegy! A vezetők akkor is ők lesznek. A félelmetes ebben az, hogy a megválasztott vezetőnek vagy vezetőknek nem kell komolyan venni a politikát, az ország vezetését. Míg 1941-ben az akkori magyar miniszterelnök, Gróf Teleki Pál azt mondta "Becsületünk előbbrevaló jólétünknél." Ő halálosan komolyan vette a politikát, tudta hogy milliók sorsáról dönt és nem árulhatja el mindazt, amiért kiállt, mint vezető és öngyilkos lett amikor politikai zsákutcába került.

Pont ennek a halálos komolyságnak vet véget a trolldemokrácia. Megszünteti a politika súlyát,

ezért olyan vezetők kerülhetnek az ország élére akiknél kifejezetten hátrány az, ha van a világ menetéről elképzelésük, tudásuk s a poszthoz elég karizmájuk. Még a negyvenes években mondta Herczeg Ferenc – korszaka írófejedelme, – hogy „Nemzetek addig élnek és virulnak, amíg alkalmas férfiakat tudnak vezető helyre állítani. Férfiakat, akikben megvan a bölcsesség, hogy felismerjék népük történelmi hivatását, megvan a hősiesség, hogy leküzdjék az útjukba tornyosuló akadályokat, s megvan végül a vonzó és sugalló erő, mely a laza embertömegeket egységes nemzetbe képes forrasztani. Mert a népek istene nagy férfiak szívében lakik és az ő tetteikkel szól az emberiséghez." Ez a számomra igaz idea a trolldemokráciával átváltozik pont a fordítottjára és mint ahogy írtam, aki magasabb intellektusú embernek látszik az átlagnál, az veszít.Hiszen a kiábrándult nép maga közül választ és a mérges tömeg választja majd meg a vele egy intellektusú embert, kinek erőszakos butaságokat kell beszélnie, hogy a népharagot fenntarthassa, hogy a tömeg lelékből szóljon. Ez nem goebbelsi propaganda, nem kollektív agymosás.
Ez pontosan az a folyamat, amikor az emberek megunják Voltaire-t és Rousseau-t és levetik magukról a kultúra igáját. Persze ennek is megvan a maga folyamata, hiszen az előző csalódást keltő, rossz rendszerek termelik ki magukból a még rosszabbakat. Példálóznom felesleges lenne. De a rosszat csakis a még rosszabb követi, míg ezt az ördögi folytonosságot meg nem törik a valóban vezetésre érett személyek, akik a káosz korában nőttek fel, az termelte ki őket. Mert

gyenge emberek nehéz időket teremtenek, nehéz idők erős embereket, erős emberek pedig jólétet, jólét pedig ismét gyenge embereket teremt.

Többek között erről is szól a történelem. Most, hogy így elkanyarodtunk a témától, már csak egy mondanivalóm maradt számodra, kedves Olvasó. Mégpedig az, hogy a trolldemokrácia útját magunknak választjuk. Azok az emberek a fő felelősök érte, akik oly sokszor mondják, hogy nem érdekli őket a politika és nem foglalkoznak vele. Azok, akik csak arra vágynak, hogy hagyják őket békén mindenféle közéleti témával, miközben egyre csak szűkül körülöttük a világ, de őket ez nem érdekli, csak legyen meg a nyugalmuk. Ennek megőrzéseképpen egy szót sem szólnak a jelenlegi világról, hiszen azt akarják, hogy hagyja őket mindenki békén.


Hát én nem akarom békén hagyni őket!

Én azt akarom, hogy az emberek drámai időszakokban dühösek legyenek! Hiszen csak akkor érhetünk el változásokat, fejlődéseket és nagy dolgokat az életben, ha rácsapunk az asztalra és kimondjuk, hogy mindennyian emberek vagyunk és fontos nekünk az Életünk. Ám dühünknek rendszerváltónak és alternatíva kínálónak kell lennie, nem pedig bosszúvágyónak. Ha csak bosszúra vágyunk, pontosan a trolldemokráciát teremtjük meg. Mindazt, amit leírtam Howard Beale már 1976-ben elmondta. S így már a képlet világos. A politika nem a korrupt politikusokról szól. Rólunk szól, a mi életünkről és jövőnkről. Ezt lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ez a valóság. Nem meneküli kell előle, legfőképp nem beletörődni, hanem művelni, hiszen az életünk függhet tőle.

A trolldemokrácia annak a példája, mikor a csendes többség csak hallgat,

a hangos és mérges kissebség – akik már nem változásokat akarnak, hanem bosszút – vezetőket állítanak az ország élére. Ez vezetett sokszor a vesztünkbe. Tanácsköztársaság, a Nyilaskereszetes Párt előretörése és még sorolhatnám a történelmi példákat. Pontosan erre való a történelem. Hogy tanuljunk belőle, hiszen ha ezt nem tesszük meg, addig ismételi magát míg a fejünkbe nem veri a tanulságot. S az a nép amely nem ismeri történelmét, megérdemli hogy újra élje.


Rajtad múlik

Végül ezt a hosszúra sikeredett írást annyival zárnám számodra, olvasó Barátom, hogy ezért kell kellően tisztában lennünk a politikával és az ország, a világ helyzetével. A felvilágosodás akkor hal meg, amikor a társadalomban több lesz a negatív "nem érdekel" hozzáállású ember, mint a pozitív, cselekvőkész személy.

A csodálatos viszont az, hogy mindenkié – így tehát a Te gondolkodásod is – számít. Csak akkor menthetjük meg a felvilágosodás ideáját, ha Te is, én is, mindannyian élünk óriási hatalmunkkal, a szabad gondolkodásunkkal. Csak a saját fejünkben kell helyre rakni a dolgokat, és máris megtettük a legtöbbet amivel valóban irányíthatjuk országunk és világunk fejlődését. Az az ember pedig, aki nem hisz saját gondolatainak súlyában és személyes felelősségében a környezete sorsát illetően, elkárhozott.  

Hasonló bejegyzések

Teszt

🕑 Olvasási idő:  < 1 perc  

Szólj hozzá!

miszi-inverted-colors2

Havi Miszi

Ha tetszik ez az egész, amit csinálunk, jó hírünk van: jelenleg nap mint nap azon (is) dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikből igazi, vérbeli "Miszis" lehet. Akár Te is lehetsz a következő ilyen!

Legyél Te is Miszis!

Toborzóink nagy valószínűséggel jelenleg is jelentkezéseket olvasgatnak - a Tiéd is nagyon szívesen fogadjuk, ugyanis nemrég tagfelvételt hirdettünk! Keressük az új Misziseket.

A Miszi Online egy online művészettel, kultúrával, kifejezetten irodalommal foglalkozó magazin.

Központi e-mail cím: info@misziart.com

Az oldalon található irodalmi alkotások a Miszi Online szerzőinek saját szellemi termékei (ellenkező jelzés ellenében), azokat szerzői jog védi.

Támogatás

Rólunk

Impresszum

Elérhetőségek

Adatvédelmi nyilatkozat