🕑 Olvasási idő: 1 perc

Kanárisárga pulcsiban van és egyik pillanatban a költészetről, másik pillanatban meg a lábgombáról beszél. Jó ideje ismerjük egymást. Látásból. Ugyanazon a buszon utazunk reggelente. A-ból B-be. Cipője kopottas, a körme tövig van rágva, barna szeme csillog, miközben magyaráz. Seszínű hajával játszik. Egyáltalán nem feltűnő jelenség. A barokk korstílus jellemzőiről ugrik a másodfokú megoldó képletre, onnan pedig az aktuálpolitika szálait bogozgatva kilyukad arra, hogy talán az egész világ egy nagy krumpli. Egyszerre beszél velem és magával.

Törökülésbe húzza lábait az ülésen, az ablaknak támaszkodik. A pacsirták násztáncának fejtegetéséről eszébe jut, hogy nem érti, miért gyártanak színes fogkeféket. Mesélni kezd, butaságokról, éneklő fákról, csillámpóni kergetésről, reklámkampányok lélektani hátteréről és egy zöld traktorról. Van valami abban, ahogy a teljesen értelmetlen dolgok értelmet nyernek a szájában.

Megkérdezem, mi érdekli. Nem tetszik neki a kérdés. Minden, és semmi. Az idő, a változás állandóságának bonyolultsága. Furcsán nézhetek, elmosolyodik. Egyszerre közönséges és gyönyörű. Pár percig kölcsönösen nem értjük egymást. Kérdezi, szeretem-e az állandóságot. Megfog vele. Egyáltalán mi az az állandóság? Szerinte az, hogy az élet folyamatos mozgásban van a fejünk felett és nem tudjuk megállítani a saját tapasztalásainkat, így új és új dolgokat tanulva rohanunk a biztos semmibe. Szeretnék vele vitatkozni. Az a fajta ember, aki elismeri, ha igazad van. A saját igazát fenntartja, de egyszer kifejtette, hogy szerinte az igazság olyasmi, mint a gyerekkori szobád. Ahogy nősz és tapasztalsz úgy tekintesz más szemmel ugyanazokra a dolgokra és keltenek benned másfajta érzéseket. Igazságok végtelen állandóságának változásáról vitatkozunk. Nevet. Érti, hogy nem értem, mert ő sem érti. Ez az értelme. Megérkezünk, leszállunk. Újabb negyvenkét perc telt az életünkből. Másfelé indul.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük