🕑 Olvasási idő: 3 perc
Hidegen font körbe a szoba sötétje, könnyeim mégis melegen szántották fel arcomat szemeimtől az államig, aztán lefolytak a nyakamon egyenesen a szívemig, mintha törött darabkáimat könnyekkel akarnám összeragasztani. Felesleges lett volna, pár gondolattal később úgyis szilánkosra törne, mint az egykor falamon lógó tükör. Szegény nem tehetett semmiről sem, nem őt akartam bántani, hanem a benne élő, rajtam gúnyolódó lányt. Ha nem állt előtte senki, elbújt, néha egészen hosszú ideig nem is láttam, de amikor odaálltam a tükör elé, mindig megjelent. Általában csak nevetett a fejemen madárfészekként szétterülő hajamon, vagy a szemeim alatt sötétlő dizájner táskákon, de néha azért megdícsért, ha sikerült úgy felöltözöm, hogy ne látszódjon a süllyedést akadályozó úszógumim, vagy amikor sminkkel sikerült elfednem arcom rondaságát. Mielőtt újra eltűnt volna, mindig megmutatta, ő milyen szép és vékony, mennyire tökéletes, és én mennyire nem vagyok az. Őt sem akartam igazán bántani, már egészen megszoktam, hogy a tükrömben lakik, és lakbért sem fizet, de ma túlment a határon, és muszáj voltam kilakoltatni. 
Délután elhatároztam, hogy keresek valami szépet magamban, ami még ha nem is olyan szép, mint a naplemente, de nem borzaszt el annyira, mint az úttest közepére lapult galamb teteme. Természetesen ő is ott volt velem, és nézte, ahogy kritikus szemmel méregetem magamat a lakásában, de nem szólt. Csendben voltunk mindketten, kivételes alkalom ez. Kifésültem a hajamat, hogy egészségesebbnek tűnjön, és lemostam a sminket – nem akartam hazug arcban szépet keresni. 
– Találtál már valamit?
 – A szemem! Olyan kék, mint az óceán! – Gyermeki izgalommal mutattam neki a hosszas keresés eredményét, de ő csak ásított. – Már ha óceán alatt a mosogatólevet érted…
– Akkor az orrom, egész szép formája van, látod? 
– Igazad van, még a bantuk is megirigylik.
– Hmm, a mosolyom nem is olyan rossz, ha nagyon vigyorgok, még gödröcskéim is vannak. Ez egész aranyos, nem?
– Mondd csak, mikor mostál fogat utoljára? Olyan sárgák a fogaid mintha répából volnának, a szájszagodról ne is beszéljünk. – Szemforgatva nekidőlt a keretnek, azt hiszem, untattam.
– Hát jó… Azért mondjuk a hajam sem rossz. Ha picivel jobban besütne ide a Nap, te is látnád mennyire fényes és egész puha, úgy érzem, használt a múltheti pakolás.
– És majdnem olyan törött, mint Te. – Felékaptam fejemet, de nem folytatta.
Jobban szemügyre vettem, tulajdonképpen nem is különböztünk annyira. Igaz, ő sokkal csinosabban öltözött, és pár centivel magasabb is volt nálam, de ugyanúgy kiállt a bordája, és a mosolyunk is hasonló volt. Az ő szemében az élet csillogott, amíg az enyémben a fájdalom, talán ez volt a legnagyobb különbség kettőnk között. Hasonlítani akartam rá, pedig nélkülem nem is létezett, szüksége volt rám, nekem  viszont nem kellett. Jobban elvoltam nélküle, nem kellett hallgatnom a sértéseket még tőle is. 
Még utoljára végigmértem, aztán elfordultam tőle, és csalódottan bedőltem az ágyamba. Nem találtam magamban semmi szépet. Lassan elkezdtek folyni a könnyeim, teljesen eláztatták a magamhoz szorított kispárnát, majd fojtogatva a torkomra folytak, szinte fulladásig szorítottak. Mindenért ő volt a hibás, ha nincs ott, biztosan találok magamban valamit, ami tetszik, valamit, amit nem utálok, de neki muszáj volt ott lennie és kritizálnia. Hirtelen haragomban, ahogy oldalra néztem, és visszanézett rám a tükörből, hozzávágtam a telefonomat. Csörömpölve törte össze az ijedt arcot, majd a szilánkokkal együtt győztesként a földre hullott. Egy percre boldog voltam, aztán megijedtem, mi van, ha belopakodik majd az új tükörbe is, és ott akar maradni? Ki bírom majd újra lakoltatni? Egyáltalán lesz új tükör a falamon? Lehet, inkább a helyére egy pálcikaembert kellene rajzolnom, annál legalább szebb vagyok, és biztosan nem sértegetne, vele lehet még jóban is lennék.
Bosszúból utolsó sértésként a gúnyos lány felsértette a talpamat, amikor sírás közben a szilánkokat a földről a kukába raktam, mosolyogva nézte, ahogy összevéreztem a fehér szőnyegem, majd szokásához híven eltűnt.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük