🕑 Olvasási idő: 1 perc

Egy kávézóban ülök. Amíg várom a rendelésem az embereket figyelem. Valaki csak lézeng, van aki vár, van aki lézeng és vár, de akad olyan is, aki a tömegben szlalomozva rohan. A felszolgálólány kihozza a lattémat. Az arca kifejezéstelen, de ha rámosolygok, visszamosolyogna.
Csobog mellettem a szökőkút. Elnyomja az emberi sokaság zümmögését. Csak látom őket, de nem hallom.
Belekortyolok a kávémba. Kicsit gyógynövényes, kicsit mézeskalácsos. Íz harmónia a köbön, bár az utóíze kicsit émelyítő.
Azon gondolkodom, vajon más is figyeli-e a tömeget. Mikor sétálok, szaladok, nevetek vagy sírok. Mikor várok, vagy amikor meredek a semmibe. Van-e olyan, akinek feltűnik a kényszermozdulat vagy a hamis mosoly?
Leülnek elém. Egy pár az. Olyan harmincas korosztály, kicsivel talán több. Látszik rajtuk a jómód, de a nő nem mosolyog. A férfi háttal ül nekem, nem látom az arcát. Nem bámulhatom feltűnően, nem akarok bajt. Mire újra felnézek, eltűnnek. Biztos ők is rohantak.
Én ráérek kortyolgatni a kávémat, amíg az el nem hűl. Mit mond ez el rólam? Hogy nem vagyok fontos ember? Hogy nincs kihez rohannom? Nincs hova rohannom? Vagy csak egyszerűen van időm meginni egy kávét? Érdekel vajon bárkit, mit is írogatok a füzetbe két hosszú korty között?
Mellém lép egy kisgyerek. A kislány alig lehet három éves, csillogó szemmel bámulja a szökőkutat. Bele akar mászni. Az anyukája nem engedi.
Én is bele akarok mászni, de a társadalom visszatart. Nem hiányzik a sok furcsálló, megvető tekintet. De azért érdekelne, mit szólnának.
Egyre kevesebb az ember körülöttem. Az ebédidő biztos véget ért. A kávém is kihűl lassan. Mennem kellene. Nem tudom hova menjek. Haza talán, vagy be a városba? Végül is ráérek.
A kávém kihűlt.
Jegeskávé volt.
Felállok, fizetni készülök.
Megyek a városba.
Ráérek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük