– Őt nézd! Ő milyen?

 

Ő is jó. Legyen Ő?

 

– Á nem, hagyjuk, nem a tökéletes. Hozzá mit szólsz?

 

– Nem is tudom…

 

– Őt nézd! Ő tökéletes!

 

– Öttel ezelőtt is ezt mondtad.

 

– Jó de Ő más volt, már elmúlt. Ő itt most tényleg az! Tökéletes! Higgy nekem! Érzem!

 

– Mint héttel ezelőtt? Ő róla is annyira hitted…

 

– Nem számít. Ő biztosan az lesz. Tudom!

 

– Mégis honnan?

 

– Érzem.

 

– Ő? Ő hozzá mit szólsz? Éppen megfelelne…

 

– Nem! Nekem Ő kell!

 

– Engedd el, csak rá kell nézz, és látod, hogy esélytelen.

 

– Nem számít! Vigyél oda hozzá! Tudom, hogy Ő lesz! Neki kell lennie!

 

– Jó, de megint igazam lesz.

 

– Mindegy, hagyjuk.

 

– Mi történt?

 

– Már nem tetszik.

 

– Várj. Most miattam gondoltad meg magad?

 

– Nem. Csak elmúlt. Most várok.

 

– Mire?

 

– Rá.

 

– Kire?

 

– Ha tudnám, már Te is tudnál róla…

 

– Figyelj…

 

– Igen?

 

– Miért csinálod ezt?

 

– Mit?

 

– Csak csapongsz emberek között. Mindenki a nagy Ő. Hogy akarsz így választani? Hogy tudsz így tervezni? Mi ennek az értelme?

 

– Mire gondolsz?

 

– Arra, hogy nincs értelme annak, amit teszel. Irracionális…

 

– Nem az én dolgom.

 

– Ezt hogy érted?

 

– Őszintén. Mit kezdenél magaddal, ha nem lennék? Mindenkit, aki szembejön, csak méregetnél, kategorizálnál, és beosztanál. Mindenkiben ott a hiba, a haszon, a megfelelő adás-vétel lehetősége. De úgy őszintén kiért mozdulnál meg? Kiért tennél egy lépést is, ha nem lennék?

 

– Folytasd…

 

– Ennyi.

 

– Ennyi?

 

– Ennyi.

 

– Értem.

 

– Akkor jó. Nézd! Ő ott! Őt nézd! Biztosra veszem, hogy Ő lesz az! Higgy nekem! Érzem!

 

– Valójában, nem is rossz. De… nem. Mégse, nem bíznék meg benne.

 

– És Ő? Ő biztosan megbízható. Egyszerűen látszik rajta!

 

– Hogy érzed?

 

– Áh. Hagyjuk.

 

– Mi az?

 

– Emlékszel?

 

– Emlékszem. De nem értelek.

 

– Mit nem értesz?

 

– Ha mindent számításba veszek, elég kicsi a valószínűsége, hogy csak random szembe sétáljon veled az, akit keresel. És még ha ez meg is történne, akkor is csak a minimális esély van arra, hogy egyáltalán felismered.

 

– Mire akarsz kilyukadni?

 

– Arra, hogy annak, amit teszel semmi értelme.

 

– Miért kellene értelme legyen?

 

– Ha valamibe energiát fektetsz, akkor elvárható, hogy az eredményt is hozzon, másképpen csak pocsékoltad magad. Nem volt értelme.

 

– Így látod?

 

– Így.

 

– Akkor hagyjuk.

 

– Várj…

 

– Mi az?

 

– Ilyen könnyen feladod? Ennek sincs értelme.

 

– Akkor mi legyen?

 

– Ha tudnám, már a szerint cselekednénk.

 

– Értem.

 

– Érted?

 

– Értem.

 

– Akkor jó.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük