🕑 Olvasási idő: 2 perc

Felriad.

A sötét szoba pár másodpercenként világos lesz, majd ugyanolyan éjjeli fényekbe burkolózik, mint ami a megszokott lenne. Az esőcseppek hevesen kopognak a cserepeken, mintha csak éles tüskékként akarnának lyukat vágni a menedéket nyújtó tetőn keresztül. A szél ordít, valószínűleg ő érzi az előbb említett tüskék fájdalmát.

Nagyot nyel.

A szoba jobb sarkában található egy lila fotel, fekete pöttyökkel. Egy tizenéves kora végén járó lány ül rajta, bár vékony testalkata miatt szinte teljesen elveszik benne. Hátán a pár számmal nagyobb reklámpóló teljesen átázott, és talán enyhén még szagok is átütnek az olcsó dezodora fojtó illatán. A hajában turkál, a másik kezével pedig az ajkát csipkedi. Rémisztő gondolatok suhannak át az elméjén. bombázás, természeti katasztrófa, talán eljött az a bizonyos világvége.

Szíve hevesen dobog.

Az ölében heverő könyvet letolja a fotel karfájára, majd lassan feláll. Megtorpanva bámulja a szemben levő ablakon beszűrődő villanásokat. Remegve lépdel közelebb, majd bebújik a függöny alatt és kezét az üveghez tapasztja. Még sose látott ilyen vad vihart. Mintha bármelyik pillanatban darabokra cincálhatná őt is. Az eső egyre hangosabban dörömböl a tetőn, a villámok ostorként csattognak az éj ürességében. Alig hallja saját félelmeit.

Hosszú körmeit mellkasába vájja.

előbb vagy utóbb úgyis vége lesz és jönni fog a pusztulás, ahol meghalunk, meghalok, felkészületlenek leszünk, a generáció akik még nem láttak háborút ugyanúgy, mint én ennyire félelmetes vihart, mert tapasztalatlanok vagyunk, igen vagy csak simán ledobják az atomot és vége lesz, vége lesz mindennek, nem lesz több pillanata az életünknek és csúnyán befejeződik, miért pont mikor mi élünk, miért nem később, miért nem előbb, mert én nem akarok meghalni és mások se halljanak meg így, mert nem lehet ilyen rossz, nem lehet pont most.

Bőre a kaparásoktól kipirosodott.

Pánikszerűen fordul az ágya felé és remegve mászik be. Közben a lábát is beveri, de nem zavarja, szinte nem is érzi a fájdalmat. Gyorsan szétbontja összehajtott takaróját, majd teljesen magára húzza az egészet. Erősen szorítja, miközben pár könny végigfut arcán, le a szatén párnájáig. Még a mamájától kapta pár évvel ezelőtt karácsonyra, mert valamelyik újságban azt olvasta, hogy ez finom a hajjal. Az övé pedig mindig könnyen töredezett, pedig rengeteget költött mindenfajta ápolókra.

Remegése fokozatosan enyhül.

Pár óráig még cikáznak a gondolatai, néhol teljes mértékben az őrület szélére jutva, máshol csak éppen, hogy kétségbeesve. Olykor már nem is gondol semmire, csak sír és hagyja, hogy mindent elnyomjon a kintről jövő vihar zaja. Majd a kimerültség fokozatosan húzza és húzza magával, egyenesen le a mélybe, ahol nincs senki, még saját maga is megszűnik létezni önmagának, minden borzalmas gondolatával együtt.

Lassan elalszik.

Másnap reggel a mobilján a U2 Sleep Like Baby Tonight című dala ébreszti. Nagyjából azóta erre kel, mióta megvan a telefonja, amiért egy nyarat dolgozott végig az egyik ruhaáruházban.
Fáradt. A felkelő nap melegen süt be a szobájába, megvilágítva a lila fotelt fekete pöttyökkel, a félretolt könyvet, az ágy szélét, amibe tegnap este belerúgott és a szatén ágyneműjét is. Szaggatott mozdulatokkal próbál kikászálódni az ágyából. Mikor sikerül belelépni bolyhos papucsába, magához veszi a tegnap kikészített ruháit és vánszorogva indul először a vécé, majd a fürdőszoba felé. Forró vízzel lezuhanyozik, megtörölközik és pont olyan sorrendben felveszi a ruhákat, ahogy kiskorában tanították neki. Fogat mos, sminkel, azokkal a technikákkal, amiket a beauty guruktól látott Youtube-on.

Reggelizés nélkül indul el otthonról, a kétutcányira levő Moszkva térhez. Ott kettő barátnője várja, akik mosolyogva üdvözlik. Együtt indulnak iskolába.

Ő pedig nem gondol az estére, a viharra, a bombákra sem az apokalipszisre. Eszébe se jut a halál, vagy a háború. Csak a harmadik órai matekdolgozaton és a szombat estéről mesélő lányok történetén jár az agya.

Mosolyog.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük